A Hewitt Associates felvásárolta a német BodeHewitt vállalatot
A nemzetközi emberi erőforrás tanácsadással és kiszervezéssel foglalkozó Hewitt Associates, megvásárolta a BodeHewitt vállalatot, mely egy német nyugdíj- és javadalmazási tanácsadó cég. A BodeHewitt és a Hewitt így mostantól összesen 230 főt foglalkoztat három németországi irodájában.
A BodeHewitt Németország vezető javadalmazási tanácsadó szervezeteként a legtöbb DAX30 vállalattal együttműködik. Számos kis- és középvállalkozásnak, valamint különböző német nyugdíjpénztáraknak nyújt aktuáriusi szolgáltatást - áll a cég sajtóanyagában.
A BodeHewitt 2005 óta vegyesvállalatként működött, ügyfélkörét jelentősen növelve német, illetve nemzetközi szervezetek igazgatósági tagjainak és vezetőségének kínált vállalati nyugdíjprogramokat. A cég a Hewitt Nyugdíj- és Pénzügyi Menedzsment (RFM) tanácsadás német üzletágává válik Olaf Petersen és Georg Thurnes vezetésével, akik jelenleg is tagjai a BodeHewitt igazgatóságának. A németországi Hewitt Associates ügyvezetője továbbra is Niels Rasmussen marad.
Yvan Legris a Hewitt globális tanácsadási üzletágának vezetője így nyilatkozott: "Örülünk, hogy a BodeHewitt immár teljes egészében a Hewitt Associates része. Németország kiemelten fontos piac, ez a lépés pedig elősegíti a nemzetközi ügyfelek még hatékonyabb és magasabb szintű kiszolgálását, aminek része a nagyobb országokban való jelenlét. Azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt négy év során megnőtt a kereslet a BodeHewitt aktuáriusi szolgáltatásai iránt - németországi és nemzetközi cégek részéről egyaránt. A felvásárlás lehetővé teszi, hogy jobban építsünk erre a folyamatra, hogy kihasználjuk a képességeinket a nyugdíj-adminisztráció és a befektetési tanácsadás területén. Ezen szolgáltatások esetében a két szervezet adottságai és ismeretei különösen jól kiegészítik egymást."
Olaf Petersen, a BodeHewitt igazgatóságának tagja elmondta: "A BodeHewitt jelenleg is bármely versenytársánál több DAX30 céggel működik együtt. Ez a lehető legkedvezőbb pillanat, hogy szorosabbra fűzzük a - már eddig is sikeres - kapcsolatunkat a Hewitt-tal. A nemzetközi jelenlét, a szélesebb portfolió, valamint a mi szakértelmünk és bizalmi ügyfélkapcsolataink ötvözete bizonyára sok új lehetőséget teremt majd."
A Hewitt Associates a világ 33 országában, megközelítőleg 23.000 munkatársával dolgozik azon, hogy kiemelkedő szolgáltatásaival hozzásegítse ügyfeleit, hogy jó munkahelyből kiválóvá váljanak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?