kapubanner for mobile

A HungaroControl többi szakszervezete elhatárolódik

A HungaroControl három szakszervezete is elhatárolódik a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének csütörtöki, talicskás demonstrációra vonatkozó bejelentésétől.

Az érdekképviselet azt állítja, hogy a HungaroControl egyebek mellett az az állami cég, amelyből "talicskával tolják ki a pénzt".

A CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete, az Irányítástechnikai Dolgozók Független Szakszervezete (IDFSZ) és a Légiforgalmi Irányításban dolgozók Független Szakszervezete (LIFSZ) is elhatárolódik Metes György MLSzSz vezér egyéni demonstrációjától - fogalmaz a HungaroControl.

Hegyi László, az Irányítástechnikai Dolgozók Független Szakszervezete (IDFSZ) vezetője levelében tájékoztatta a társaságot arról, hogy nem támogatja az MLSzSz jövő heti akcióját. Hasonlóan nyilatkozott a másik két érdekképviselet is.

A HungaroControl felhívja a figyelmet arra, hogy a sajtóban megjelent tudósításokkal ellentétben Metes György egyéni akciójához eddig a vállalat egyetlen dolgozója, egyetlen légiforgalmi irányítója sem csatlakozott. Metes György, a húszfőnyi tagsággal rendelkező Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének (MLSzSz) elnöke 2005 óta nem dolgozója a HungaroControl Zrt.-nek. - jegyzik meg.

A társaság úgy véli: ez, a média számára gondosan megszervezett támadás nem a HungaroControlról, hanem Metes György személyes sértettségéről szól. Metes 2005-ös elbocsátása óta perben áll a HungaroControl Zrt.-vel, jelentős, mintegy 80 millió forintos összeget követel a vállalattól az elbocsátásakor a részére kifizetett több mint 20 millió forinton felül. Volt munkaadója ellen már számos fórumon tett sikertelen feljelentést, függetlenül attól, kik dolgoztak a társaságnál és annak vezetésében. Korábbi szakszervezeti tevékenységével összefüggésben hűtlen kezelés miatt jelenleg is büntetőeljárás folyik Metes György ellen - olvasható a HungaroControl közleményében.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek