kapubanner for mobile

A jövő évi bérekről tárgyalna az MSZOSZ

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) kezdeményezi a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását annak érdekében, hogy kezdődjenek tárgyalások a jövő évi bérek reálértékének megőrzését biztosító megállapodásokról.

Az MSZOSZ 2013-ra a minimálbér minimálisan 100.000, a szakmunkás bérminimum minimálisan 116.000 forintra történő felemelését tartja szükségesnek.

Az MSZOSZ csütörtöki tájékoztatása szerint elnökségük áttekintette a bérek és keresetek ez évi alakulását és megállapította, hogy az adóváltozások következtében 2012-ben a munkavállalók jelentős mértékű reálkereset csökkenést szenvedtek el.

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bére átlagosan 1,6 százalékkal emelkedett, miközben az infláció 6 százalékos szintet ért el. Ez azt jelenti, hogy közel 5 százalékos vásárlóerő vesztés következett be - mutat rá a szakszervezet.

Az MSZOSZ elnöksége 2013-ra a minimálbérek emelését elengedhetetlennek tartja, mert különösen az alacsony jövedelemmel rendelkezők esetében az idei infláció és a jövő évre várható további 5-5,5 százalékos áremelkedés elviselhetetlen nehézségeket jelent.

Mindezek alapján az MSZOSZ elnöksége ragaszkodik az egységes kötelező minimálbér intézményének fenntartásához, illetve ragaszkodik ahhoz is, hogy a minimálbér és a szakmai bérminimum közötti különbség legalább tovább ne csökkenjen.

Az MSZOSZ szerint országosan nem teljesült az a politikai elvárás, hogy senki nem jár rosszabbul. Ahhoz, hogy további értékvesztés ne következzen be, hogy az átlagkereset reálértéke 2013-ban ne csökkenjen, a minimálbérek rendezésén túl legalább bruttó 5 százalékos bérnövekedésre van szükség. Az átlagos és az átlagnál alacsonyabb kereseteknek ezt meghaladó mértékben kell emelkedniük, míg az átlagkereset feletti jövedelmeknél a szuperbruttó kivezetése maga is biztosít növekedést.

A munkavállalói érdekképviselet hangsúlyozza: jelenleg nem ismeretesek a 2013-as költségvetés végleges számai, így az sem, hogy milyen lesz például az adópolitika, a munkahelyvédelmet szolgáló kedvezmények mértéke, de a munkavállalók teljesítményükkel rászolgáltak az emelésre. Ugyanakkor a megélhetésük erőteljesen megnehezült. Tarthatatlan az az állapot, hogy a munkavállalók napi 8 órai munkával megkeresett bérükből nem tudnak megélni.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk