A képviselők is jól járnának az árfolyamrögzítéssel
A képviselők harmada érintett lehet a 180 forintos végtörlesztésben. Közülük az egyik nagy nyertes Gyurcsány Ferenc lehet, de sokat kaszálhat még Tóth József, Kósa Lajos és Rogán Antal is - írja a Napi Gazdaság.
Gyurcsány Ferenc határozottan jól jár majd a kormány által kínált 180 forintos végtörlesztési konstrukcióval − derült ki a Napi Gazdaság által áttekintett képviselői vagyonnyilatkozatokból. A volt miniszterelnök összesen 62,2 millió forint hitelt tüntetett fel, amelyet feleségével ingatlanvásárlás céljából vett fel. Gyurcsány − kiindulva abból, hogy átlagosan húsz százalékot nyer az adós a végtörlesztéssel − akár 12,5 millió forintot is kaszálhat az ügyön.
Nem ő szakítana azonban a legnagyobbat: az egyetlen szocialista képviselő, aki egyéni listán jutott a parlamentbe, Tóth József ugyanis 66,9 millió forint hiteltartozásról számolt be. Akár ennél is nagyobb lehet azonban Kósa Lajos hitele, Debrecen polgármesterének vagyonnyilatkozata egy kissé zavaros ezen a ponton, szerepel benne egy 23 millió forintos lakáshitel, egy 200 ezer és egy 36 ezer svájci frankos lakásfelújítási hitel mellett.
Napi Gazdaság
Nem ő szakítana azonban a legnagyobbat: az egyetlen szocialista képviselő, aki egyéni listán jutott a parlamentbe, Tóth József ugyanis 66,9 millió forint hiteltartozásról számolt be. Akár ennél is nagyobb lehet azonban Kósa Lajos hitele, Debrecen polgármesterének vagyonnyilatkozata egy kissé zavaros ezen a ponton, szerepel benne egy 23 millió forintos lakáshitel, egy 200 ezer és egy 36 ezer svájci frankos lakásfelújítási hitel mellett.
Napi Gazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?