A Kereskedelmi és Iparkamara kampányt indít, egyre többen oltathatják be magukat munkahelyükön
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA közeljövőben indokolttá válhat, hogy adott esetben a munkáltatók különbséget tegyenek az oltott és oltatlan munkavállalók között - mondta Parragh László a Magyar Nemzetnek.
Oltási kampányt indít a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amelynek során arra kívánja felhívni a vállalkozások figyelmét, hogy lehetőségük van helyben megszervezniük munkavállalóik beoltását - mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, az MKIK elnöke. Kiemelte: az összes hazai vállalkozásnak lehetősége van arra, hogy helyben, saját telephelyén megszervezze munkavállalói beoltását. Parragh szerint a lehetőség ugyanakkor elsősorban a több munkavállalót foglalkoztató száz-kétszáz vállalkozásnak jelenthet érdemi előrelépést. A vállalati szintű oltás lehetőségével élni kívánó vállalkozásoknak a helyi kormányhivatalhoz kell fordulniuk. Az oltóanyag szállításával, tárolásával kapcsolatos logisztikai feladatokat nem a cégeknek kell megoldaniuk. Az MKIK elnöke rámutatott: ott is meg kell teremteni a dolgozók beoltásának lehetőségét, ahol nincs állandó üzemorvosi rendelő, ezzel kapcsolatban a kormányhivatal adhat segítséget.
„Az MKIK a közelmúltban kötött előzetes megállapodást a Magyar Bankszövetséggel, a tárgyalások eredményeként a bankszektor munkatársainak a közeljövőben így már lehetőségük lesz a szervezett munkahelyi oltatásra” - mondta el Parragh László. Kiemelte: ugyan nem kötelező az oltás feltétele, de csak így lehet megelőzni egy esetleges újabb hullámot, ami komoly gazdasági és társadalmi károkat okozhatna, ezért a közeljövőben indokolttá válhat, hogy adott esetben a munkáltatók különbséget tegyenek az oltott és oltatlan munkavállalók között.
Magyar Nemzet
fotó: pexels

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?