kapubanner for mobile

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a MGYOSZ

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) együttműködési megállapodást írt alá szerdán annak érdekében, hogy együtt járuljanak hozzá a hazai vállalatok versenyképességéhez, és ezzel a magyar gazdaság erősítéséhez - közölte a két szervezet az MTI-hez eljuttatott közös közleményében.

Az együttműködés keretében a két szervezet közösen, egymás szakmai kompetenciáit elismerve és kiegészítve lép fel olyan területeken, ahol a gazdaság szereplőinek széles körét érintő kérdésekben van szükség szakmai egyeztetésre és állásfoglalásra. Az MKIK által ellátott közfeladatokhoz az MGYOSZ szakmai véleményével, háttértudásával és nemzetközi kapcsolatrendszerével járul hozzá, legyen szó akár a szakképzés átalakításáról, a vállalkozói környezet fejlesztéséről vagy a versenyképességet érintő stratégiai kérdésekről - írták a közleményben.

Nagy Elek, az MKIK elnöke a közlemény szerint hangsúlyozta: bár a két szervezet különböző funkciót lát el a gazdaságpolitikai ökoszisztémában, végső céljuk ugyanaz: legyen a magyar gazdaság erős és fenntarthatóan működő, prosperáló vállalatokkal és működő szakmai érdekérvényesítéssel.

Lakatos Péter, az MGYOSZ elnöke arra mutatott rá, hogy a magyar gazdaság teljesítménye azon is múlik, hogy a különböző szervezetek nem konkurensként, hanem partnerekként működnek együtt. Szükség van az intézményesített együttműködésre, a szakmai szinergiák kihasználására, ami nemcsak a vállalkozásokat, hanem a gazdaság egészét is szolgálja - emelte ki.

A közleményben ismertetik: az országos kamara kiemelt szerepet tölt be a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésében, az innováció előmozdításában és a gazdasági érdekérvényesítésben. Az MGYOSZ viszont kifejezetten a munkaadói oldal érdekét képviseli, különös tekintettel a közepes- és nagyvállalatokra, illetve számos szakmai ágazat egészére. Az MGYOSZ a nemzetközi színtéren is aktív: a BusinessEurope tagság révén európai uniós döntéshozatali folyamatokban van jelen.

Az együttműködés elindításaként két közös munkacsoportot hoztak létre. Az egyik a vállalati hatékonyság javítását, ezen belül első lépésként annak folyamatos mérését célozza, a másik munkacsoport feladata olyan akciótervek kidolgozása lesz, amely a magyar cégek nemzetközi gazdasági kapcsolatokba való nagyobb integráltságát segítik elő - közölték.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk