kapubanner for mobile

A kis cégeknek sem tetszik az adóreformterv

A munkavállalói érdekképviseletekhez hasonlóan a kis- és középvállalkozásokat (kkv) képviselő szervezetek tetszését sem nyerték el az adótanácsadók napokban ismertetett adómódosítási javaslatai, s bár egyes elemeivel egyetértenek, összességében elutasítják az anyagot.

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke szerint ugyan több figyelemre méltó elképzelés is szerepel a szakértői anyagban, és a javaslatok célja, a versenyképesség növelése és a foglalkoztatás bővítése is támogatható, de véleménye szerint összességében nagyon egyoldalú, csak a nagy exportáló cégeknek kedvező javaslat született.

Szűcs György sajnálta, hogy a kidolgozásban nem vehettek részt, így a GDP mintegy ötven százalékát adó kis- és középvállalkozások számára az anyag nem tartalmaz kedvező változásokat. Sőt, az egészségügyi hozzájárulás (eho) megemelése kifejezetten hátrányosan érintené ezt a szektort - tette hozzá.

Az elnök elfogadhatatlannak nevezte az áfa emelésére tett javaslatot is, és mihamarabb szakmai tárgyalásokat sürgetett az adó- és járulékváltozási elképzelésekről a kormány és az érintettek, közöttük a kkv-k képviselői részvételével.

Hasonlóan nyilatkozott az MTI-nek Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke, aki rögtönzésnek nevezte az anyagot. Hozzátette: vannak gondolatok, amelyek támogathatók lennének, de összességében a kezdeményezések megvalósításával romlana a kis- és középvállalkozók helyzete. Elfogadhatatlannak nevezte például az általányadózás megszüntetésére vonatkozó elképzeléseket, illetve kizárólag a kkv-k elleni támadásnak tekintette az eho 1950 forintról nyolcezer forintra emelését.

Azzal az OKISZ vezetője is egyetértett, hogy az adórendszerben meglévő kedvezményeken változtatni kell, de - mondta -, nem úgy, hogy ez még hátrányosabb helyzetbe hozza a munkavállalók 72 százalékát foglalkoztató kis- és középvállalkozásokat, amelyeknek jövedelmezősége már most is csak tizede az unió átlagának.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek