A kiskereskedelmi dolgozók nagy része is minél előbb szeretné megkapni az oltást
A szakszervezet által megkérdezett dolgozók nagy része abban is egyetért, hogy a munkahelyen megszervezett formában szeretnék megkapni az oltást.
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a Magyar Nemzetnek arról számolt be, hogy szemben a korábbi óvatossággal, ma már az ágazatban dolgozók 70 százaléka szeretné beadatni magának a koronavírus elleni oltást.
"Közzétettünk egy felmérést, miután egyre több boltból jelezték, hogy otthoni és munkahelyi környezetükben is sokan megbetegedtek. Azt kérdeztük a kereskedelmi alkalmazottaktól, akik nap mint nap a lakossági fogyasztás kiszolgálásában a frontvonalban szolgálnak, hogy hajlandóak lennének-e a vakcina fölvételével védeni a maguk és a munkatársaik, illetve a családjuk, továbbá a vásárlók egészségét - mondta a lapnak Bubenkó Csaba.
Arra is rákérdeztek, hogy az áruházi, raktári dolgozók szeretnék-e a tanárokhoz hasonlóan minél hamarabb megkapni a vakcinát, amire a megkérdezettek 70 százaléka igennel válaszolt. A többség azzal is egyetértett, hogy munkahelyen megszervezett formában kapják meg az oltást. A szakszervezet elnöke már hetekkel ezelőtt kezdeményezte, hogy az élelmiszerüzletek kiszolgálóinak és a boltokat áruval ellátó logisztikai központok alkalmazottai kerüljenek előrébb az oltást sorrendben, de csak most erősödött fel az oltási igény az érintettekben. A szakszervezet arra kér mindenkit, aki a kereskedelemben dolgozik, hogy minél előbb regisztrálják magukat az oltásra.
Magyar Nemzet

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?