A könyvelést is látná a NAV
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzakértők úgy gondolják, hogy szükség lenne egy olyan informatikai rendszerre, amellyel a cégek könyvelési rendszereibe is betekinthetne online az adóhivatal - írja a Magyar Nemzet.
Elektronikus hálózat köthetné össze a vállalkozások könyvelését és az adóhivatal rendszerét, vagyis a hatóság rövid úton információt szerezhetne az ügyletekről, a céges kapcsolatokról, a pénzmozgásokról. A megoldás lehetővé tenné, hogy a hatósági emberek akár az íróasztal mellől elvégezhessék a legfontosabb adóügyi, nyomozati ellenőrzéseket. A szakmai elképzelés az áfacsalások visszaszorítását tűzte ki célul.
Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke szerint a rendszer bevezethető lenne, és ezzel több száz milliárd forintra tehetne szert az államkassza, hiszen egyszerűen kiszűrhetővé válnának az adóügyi visszaélésre szakosodott bűnözői körök.
Lőcsei Tamás, a PwC magyarországi cégtársa szerint hasonló rendszer Hollandiában, Portugáliában, Németországban is működik, ezekben az országokban bizonyos feltételek mellett az adóhatóság betekinthet cégek könyvelésébe.
Magyar Nemzet

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?