A kormány javaslatokat vár, hogyan csökkentse a bürokráciát
A Transparency International Magyarország (TI) vállalati támogatóival tartott megbeszélést Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára, aki érdemi együttműködést javasolt a kormányzati és az üzleti szektor között - áll a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.
Az államtitkár elképzelései szerint egy kicsi, de hatékony államot kell működtetni és enyhíteni kell a vállalkozások adminisztratív terhein. A jó üzleti környezet megteremtésének feltétele a korrupció elleni hatékony fellépés, amelyhez kérte a Transparency International szakértőinek és partnereinek támogatását is.
A közlemény szerint a korrupcióellenes szervezet vállalati támogatói konkrét javaslatokat mutattak be, miként teremthetnek egy kiszámíthatóbb jogi környezetet az üzleti szféra számára. A jelenlévők a tiszta verseny feltételének jelölték meg azt is, hogy a felügyelő hatóságok ne éljenek vissza törvényi jogosítványaikkal, tevékenységük kizárólag az igazságos, jogszerű és etikus üzleti magatartásokat ösztönözze.
A Transparency International Magyarország Vállalati Támogatói Fórumának (CSF) tagjai olyan vállalatok, amelyek elkötelezettek az átláthatóság és az etikus üzleti magatartás elvei iránt. A CSF tagjai rendszeresen találkoznak a diplomácia és a politikai szféra döntéshozóival, hogy a magyarországi üzleti környezet szabályozásában változtatásokat kezdeményezzenek és egy hatékony korrupció elleni fellépést sürgessenek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?