A kormány nem mond le a Dunaferről
A kormány még mindig nem adta fel azt a tervét, hogy megvásárolja az ISD Dunaferr Zrt.-t, februárban újra tárgyalnak róla - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke egy csütörtöki, dunaújvárosi sajtóeseményen.
Megjegyezte, hogy a menedzsment eddig mereven elzárkózott a cég eladásától, azonban a tulajdonos másként is dönthet.
Dorkota Lajos elmondta, hogy a cég helyzete szóba került Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi moszkvai tárgyalásain is.
Az ISD Dunaferr Zrt. tavaly augusztus 12-én jelentette be, hogy a korábbi terveknek megfelelően megkezdődik egy 1500 dolgozót érintő létszámleépítés. A tulajdonosi döntés hátterében a vállalat tartós veszteségessége állt, amelynek egyik fő oka a versenytársakhoz viszonyítottan alacsony működési hatékonyság.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 21-én levélben kezdeményezett tárgyalásokat a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány az augusztus 19-i székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre.
Augusztus 29-én Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Evgeny Tankhilevich cégvezető egyeztetett, majd szeptember 10-én az újabb tárgyalásokat követően csak a tárgyalások magasabb szintű folytatását jelentették be.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter október 10-én Budapesten tárgyalt a Dunaferr-cégcsoport jövőjéről Evgeny Potapovval, az ISD Korporáció képviselőjével, és arról tájékoztatta, hogy a kormány továbbra is kitart vételi szándéka mellett. Emellett jelezte, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a cégcsoportnál dolgozók munkahelye megmaradjon.
November 7-én Czomba Sándor az ISD Dunaferr Zrt. vezetésével folytatott egyeztetést követően jelezte, hogy a cégvezetés mintegy 400 fős létszámleépítést hajt végre, ami a korábban tervezett 1500-as számhoz képest jelentős változás. Mint mondta, kormány tudomásul vette, hogy a cég menedzsmentje az eladás helyett a társaság hosszú távú működtetésében érdekelt, és ennek megfelelően próbál más területeken segítséget nyújtani a cégnek és a munkavállalóknak.
November 22-én a cégcsoport HR igazgatója közölte az MTI-vel, hogy megkezdődik a csoportos létszámleépítés, miután a vállalat vezetése nyilvánosságra hozott egy 158 nevet tartalmazó listát, valamint tájékoztatta az elbocsátások első üteméről a munkaügyi központot és a központi üzemi tanácsot.
A Népszabadság január 6-i számában azt írta, hogy januárban megkezdik a korábban bejelentett 400 fős elbocsátás újabb körét. Pontos létszámot azonban nem közölt velük a cég HR igazgatója.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Czomba Sándor elárulta, hol nőtt a foglalkoztatás 3 hónapja
- Átmenetileg szünetel az új jelentkezések befogadása a Demján Sándor Tőkeprogramra 3 hónapja
- Indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme 5 hónapja
- Új HR vezető a Debrecen International Airportnál 6 hónapja
- Már elérhető a fix 3 százalékos hitelprogram a kis- és közepes vállalkozások számára 6 hónapja
- Így segíti a magyar kormány az elbocsátott dolgozókat 8 hónapja
- Közel 30 ezren dolgoztak az idei Nyári Diákmunka Programban 8 hónapja
- Így támogatja a kormány a dunai vasműből elbocsátott dolgozókat 8 hónapja
- Már 75 milliárd forintot fizettek ki a Demján Sándor 1+1 Programban 8 hónapja
- Közel 30 ezren dolgoznak az idei Nyári Diákmunka Programban 8 hónapja
- Új szakaszba lépett a Demján Sándor Tőkeprogram: több pénz, nagyobb esély a kkv-knak 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?