A kormány várja a javaslatokat a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj jelöltjeire
A magyar emberek, különösen a fiatalok pénzügyi tudatosságának erősítése mindannyiunk közös érdeke. Ezért a kormány a korábbi évekhez hasonlóan a 2024/2025-ös tanévben is díjazza azokat a tanárokat, diákokat és oktatási intézményeket, akik élen járnak a pénzügyi tudatosság fejlesztésében - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-t.
Hangsúlyozták, hogy a kormány számára kiemelten fontos a magyar lakosság pénzügyi tudatosságának növelése, hiszen ez hatással van a családok és a fiatalok mindennapi életére, jólétére, előrehaladására.
A kormány számos intézkedéssel támogatja a lakosság, így a családok pénzügyi ismereteinek bővítését, pénzügyileg körültekintő, megfontolt magatartásának erősítését, aminek szerves része a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj is - közölte az NGM.
Az elismerésre az oktatási intézmények fenntartója, vezetője, illetve az iskolai szülői munkaközösség tehet javaslatot 2025. június 30-ig. A javaslatokat a pénz-, tőke- és biztosítási piacért felelős miniszter által felkért személyekből álló 5 fős bizottság értékeli, amelynek tagjai a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Belügyminisztérium, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakterületért felelős állami vezetői. A bizottság elnöke a Nemzetgazdasági Minisztérium Közigazgatási Államtitkára.
A javasolt intézményeknek és személyeknek példamutató, mások által is felhasználható, az iskolai oktatáson túlmutató aktivitást, módszereket és eredményeket kell felmutatniuk a díj elnyeréséhez. A legkiemelkedőbbnek ítélt diákok 150 ezer forint, a pedagógusok 500 ezer forint, az intézményi kategória győztese pedig 2 millió forint jutalomban részesül - ismertette az NGM.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Eddig lehet jelentkezni az országos szakmai versenyekre 5 hónapja
- Ez a következő három év legnagyobb kihívása a pénzügyi vezetők szerint 7 hónapja
- A magyarok harmada hónapról hónapra él – főleg az idősek vannak bajban 9 hónapja
- Pénzügyi wellbeing a munkahelyen: juttatás helyett valódi támogatás 9 hónapja
- Még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra 9 hónapja
- Megnyílt a 155 milliárd forintos keretösszegű vállalkozói program 10 hónapja
- Béremelést kapnak a falvak és kistelepülések köztisztviselői 11 hónapja
- Az UNIQA csatlakozik a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének (MBTSZ) felsőfokú képzési programjához 12 hónapja
- NGM: erre van szükség a vállalkozások növekedéséhez 12 hónapja
- Június végéig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre 12 hónapja
- Így építhet pénzügyi tudatosságra stabil céget 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?