A KSH fontosnak tartotta leszögezni: független intézményként működik
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a statisztikai törvényben meghatározott módon szakmailag független, pártsemleges intézményként működik, az általa közölt adatok előállításában, közzétételében semmiféle politikai elkötelezettség nem érvényesül – közölte a KSH kedden.
A KSH szerint ez a "kitétel" különösen gyakran fordul elő a foglalkoztatottsági adatok, a munkanélküliség tényszámai kapcsán. Mivel a KSH tevékenységét az adatgyűjtésektől a tájékoztatásig hazai és európai uniós jogszabályok határolják be, a hivatal szükségesnek látja leszögezni: a statisztikai törvényben meghatározott módon szakmailag független, pártsemleges intézményként működik.
A statisztikai szolgálat központi szerveként a KSH az ország társadalmi, gazdasági állapotát, folyamatait, jelenségeit mindenfajta elfogultság nélkül mutatja be és tárja a nyilvánosság elé, már csak azért is, mert a statisztikai megfigyelések során alkalmazott módszertanok uniós jogszabályokon és nemzetközi ajánlásokon alapulnak, amelyeket minden uniós tagállam statisztikai szolgálata, így a magyar KSH is köteles követni.
A munkaerő-piaci adatokkal kapcsolatban a KSH kifejti: immár huszonkettedik esztendeje ugyanazon módszertani előírások szerint vizsgálják a munkavállalók helyzetét. A munkaerő-felmérés célja, hogy mind a foglalkoztatottság, mind a munkanélküliség alakulását a nemzetközi módszertannak megfelelően, a mindenkori munkaügyi szabályozástól, annak változásaitól függetlenül a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) fogalmait felhasználva figyelje meg.
Az Európai Unióban ez az egyik legszigorúbban harmonizált statisztika, ami elősegíti a tagországokban zajló munkaerő-piaci folyamatok összehasonlíthatóságát.
Mivel a foglalkoztatottsági adatokat illetően időnként elhangzik az a "vád" is, miszerint ebbe beszámítják a külföldön dolgozókat is, a KSH megjegyzi, hogy az általa publikált munkaerő-felmérésből származó foglalkoztatotti létszámadatok a nemzetközi módszertannak megfelelően a külföldön dolgozó személyek közül azoknak az adatait tartalmazzák, akik továbbra is egy magyarországi háztartás tagjai. Ezek a személyek vagy napi rendszerességgel ingáznak külföldre, vagy pedig huzamosabb ideig külföldön dolgoznak, de rendszeresen hazajárnak, és jövedelmükkel hozzájárulnak az adatot szolgáltató háztartás tagjainak megélhetéséhez.
A felmérés nem tartalmazza azoknak a háztartásoknak az adatait, amelyeknek minden tagja külföldön tartózkodik, így a háztartás megélhetési költségei is külföldön merülnek fel.
A felvétel adatai szerint 2013 őszén a külföldön munkát vállalók száma 98-99 ezerre tehető, ami mintegy 12 ezer fős növekedés az előző évhez képest. A foglalkoztatottak hazai számába ugyanakkor nem tartoznak bele azok a külföldiek, akik Magyarországon dolgoznak, de külföldi háztartás tagjai (vagyis rendszeresen, akár naponta, akár ritkábban hazajárnak és magyarországi keresetükkel saját országukban élő háztartásuk kiadásainak fedezéséhez járulnak hozzá) - hívja fel a figyelmet a KSH.
A statisztikai hivatal január 3-án közölte a legfrissebb, - tavaly őszre vonatkozó - foglalkoztatási adatokat, amelyekre aznap reagálva az MSZP kifejtette: az Orbán-kormány "csak a megtévesztő foglalkoztatási statisztikákban teljesít jobban".
Burány Sándor ellenzéki országgyűlési képviselő közleményében kiemelte: a KSH hivatkozott adatai továbbra is tartalmazzák a külföldön dolgozókat, a közmunkásokat, sőt a feketén foglalkoztatottakat is. Magyarországon a valóságban jóval kevesebben dolgoznak, és jóval többen élnek rosszabbul, mint négy éve - vélekedett a szocialista képviselő.
A Jobbik múlt pénteki közleménye szerint mind a foglalkoztatási, mind pedig az államháztartási hiányra vonatkozó adatokat jelentősen torzítja például a közmunkások szerepeltetése a foglalkoztatási statisztikákban, vagy a külföldi multinacionális cégek magyarországi szerepvállalása.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 2 napja
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Így állt a munkanélküliség és a foglalkoztatottság a V4-ekben és az EU-ban - grafikon 2 hónapja
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 2 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?