A legbizarabb indokok, hogy miért jelentünk beteget
Míg van, aki némi elmaradt alvást szeretne pótolni, másoknak egyszerűen nincs kedve bemenni dolgozni vagy egyszerűen rossz idő veszi el a kedvet a munkától. Gyakran ilyen okok, de egészen bizarr indoklások járnak együtt azzal, amikor valaki beteget jelent, írja a Business Insider egy friss felmérés alapján.
A CareerBuilder több mint 2300 HR-est kérdezett meg, amiből kiderült, hogy az alkalmazottak 38 százaléka jelentett beteget az elmúlt év folyamán úgy, hogy tulajdonképpen nem érezte rosszul magát.
Ennek részben oka, hogy egyes munkahelyeken a dolgozók úgy érzik, nem lehetnek őszinték azzal kapcsolatban, hogy szükségük lenne egy kis időre saját maguk számára, és ezért kérnének szabadságot. Így inkább kitalálnak valamilyen indokot a hiányzásra.
Az indokok persze nem feltétlenül hazugságok, minden esetre némelyik gyanúra ad okot és mindenképpen sajátosak. Ugyanakkor érdemes óvatosnak lenni, mert a munkáltatók 33 százaléka utánanézett, hogy valós-e a betegszabadság, 22 százalék pedig bocsájtott is el ilyen okból dolgozót.
De lássunk néhány indokot:
- Azért nem tud dolgozni, mert eltörte a karját, miközben el akart kapni egy leeső szendvicset.
- Nem tudott bejönni a dolgozó, mert beszorult az ágy alá.
- Volt, akinek az univerzum sugallta, hogy vegyen ki egy napot.
- Olyan is előfordult, hogy egy párját megcsaló férfi azért nem ment e dolgozni, mert a kukába kidobált holmijait próbálta visszaszerezni a szemetesből a nap folyamán.
Business Insider
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?