A leggazdagabbak még gazdagabbak lettek, közben a dolgozói szegénység csúcsot döntött
A legvagyonosabb 50 ezer magyarnak már több mint 4 ezer milliárd forint feletti megtakarítása van a banki szolgáltatóknál. Közben a dolgozói szegénység tavaly csúcsot döntött, ugyanakkor a mélyszegénység csökkent, írja a Világgazdaság.
A vagyongyarapodása a leggazdagabbaknak egy év alatt 500 milliárd forint volt, ennyit gyűjtöttek illetve nyertek a piacokon.
Eközben a tavalyi év adatai alapján már minden 10. dolgozó szegénynek számít, erre 2005 óta nem volt példa. A Eurostat adataira hivatkozva írja a Világgzadaság, hogy a foglalkoztatottak társadalmi juttatások után mért szegénységi aránya 2016-ban elérte a 9,6 százalékot az egy évvel korábbi 9,3 után. Ezeknek a munkavállalóknak a jövedelme nem éri el az átlagbér 60%-át. Ez nem a jövedelmek csökkenését jelenti, hiszen a bruttó keresetek nőttek is.
A romló tendencia oka elsősorban - a korábbi években az átlagon aluli bérrel járó, egyre kiterjedtebb közfoglalkoztatás volt -, hogy a magasan képzett, vagyis a felsőfokú végzettségűek szegénységi aránya 6 százalékra növekedett, vagyis két év alatt megháromszorozódott.
2017-ben a bérek emelkedése miatt többen kerülhetnek ki a dolgozói szegénységből.
Világgazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- A munka nem garancia a megélhetésre – riasztó adatok az EU-ból 6 hónapja
- "Elkezdik majd böngészni az állásportálokat" - lavina indulhat be, ha kirakatba kerülnek a fizetések 6 hónapja
- Alig alszanak, mégis bírniuk kell: riasztó adatok a magyar dolgozók egészségéről 7 hónapja
- Relatív jövedelmi szegénységi arány korcsoportok szerint 7 hónapja
- Új korszak a munkahelyeken: a dolgozók és a főnökök is csak túlélni akarnak 7 hónapja
- Mennyi kell a jó megélhetéshez? A legszegényebb magyarok döbbenetes választ adtak 7 hónapja
- Ezért élnek rosszabbul a magyar családok, mint bárki más az Unióban 10 hónapja
- Ezekben az európai országokban a legnagyobb a nyugdíjas szegénység 11 hónapja
- Íme az európai fiatalok szegénységi térképe - Magyarország nem áll jól 11 hónapja
- Csúcsra futott a középkorúak háztartásának havi nettó jövedelme 1 éve
- A 15–64 éves foglalkoztatottak aránya az EU-n belül 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?