kapubanner for mobile

A legtöbben megfeleltek a bérkompenzáció feltételeinek

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) kimutatása szerint több szabálytalanság is történt a bérkifizetésekkel kapcsolatban, de a legtöbb cég megfelelt a bérkompenzáció feltételeinek - olvasható a Népszabadság keddi számában.

images

Számos bejelentés érkezik a bérkifizetésekkel összefüggő szabálytalanságokra vonatkozóan, az NMH vizsgálatai során rendszeresen találkozik a bérkompenzációt érintő mulasztásokkal is. Több esetben fordult elő, hogy a munkáltató a munkaszerződés részmunkaidős szerződésre módosításával próbált kibújni kötelezettsége alól.

A legtöbb cég azonban megfelelt a bérkompenzáció feltételeinek - főleg a minimálbér vagy a bérminimum teljesítésével. A támogatásra vagy adókedvezményre számító cégek pedig minden dolgozóra kiterjesztették az elvárt béremelést, több esetben a törvényi minimumot meghaladóan.

Voltak olyan vállalkozások is, amelyeknek egyáltalán nem állt szándékukban a bérkompenzáció teljesítése, mivel nem kívántak pályázaton, közbeszerzési eljáráson részt venni. Akadt olyan cég is, ahol nyíltan felvállalták, hogy azért nem élnek az általános bérkompenzációval, mert felborulnának az addigi bérarányok a munkavállalók között.

MSN.hu/Népszabadságban
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek