A LIGA egyeztetést kezdeményez a bérajánlásról

A LIGA Szakszervezetek fontosnak tartja, hogy sikerült megállapodni a kötelező bérelemek 2013-as emeléséről, de szerintük a bérajánlásról is megegyezésre kell jutni. Ezért a LIGA Szakszervezetek kezdeményezi, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) kezdődjenek újra a tárgyalások annak érdekében, hogy minél hamarabb létrejöjjön egy megállapodás a 2013-as bérajánlás mértékéről - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.

A LIGA Szakszervezetek szerint "ez nagymértékben elősegítené, hogy a munkavállalók széles tömegeinek megélhetése ne romoljon tovább".

A szakszervezeti szövetség kiemeli: a bérajánlás elmaradása nemcsak azért probléma, mert így egy évtizedes rendszer sérül, hanem ennek sajnálatos gyakorlati következményei is vannak.

A LIGA tapasztalatai szerint ugyanis a bérajánlás elmaradása zavart okozott a munkaügyi kapcsolatok rendszerében, mivel a bértárgyalások során mindkét fél helyzetét nehezíti ennek a fontos orientációs tényezőnek a hiánya. Ennél is súlyosabbak azok az esetek, amikor a munkáltató a bérajánlás hiányára hivatkozva azt kommunikálja, hogy a kötelező béremelésekkel "letudta" a problémát - emeli ki a LIGA.

Úgy vélik, hogy ez a helyzet éppen azokat a munkavállalókat érinti hátrányosan, akik jelentős szerepet játszanak a vállalatok jövedelmezőségének biztosításában, ezért a szakszervezet egyeztetni szeretne a bérajánlásról.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve?

A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk

Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi

Öcsi bácsi 1986-ban kezdett el dolgozni a jelenlegi munkahelyén főállású autószerelőként, és a családi vállalkozás minden fontos mérföldkövénél ott volt. Teljes cikk

Kutatás: nem tesz jót a munkahelyhez való ragaszkodás

Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk