kapubanner for mobile

A magyar átlagbérek a régió középmezőnyébe tartoztak 2018-ban és 2019-ben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Ki előzött le kit? című elemzés a a régión belüli átlagbérek változását vizsgálja.

A magyar átlagbérek 2018-ban és 2019-ben is a régió középmezőnyébe tartoztak, az Eurostat adatai szerint az elmúlt két évben Magyarországon az átlagbérek magasabbak voltak, mint Szlovákiában és Romániában, de nem érték el a Csehországban és Lengyelországban mért szintet - mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Sebestyén Géza a rendezvényen mutatta be az alapítvány Ki előzött le kit? című elemzését, amelyben a régión belül főként a magyar és a román átlagbérek változására koncentráltak. Közölte, a vizsgálatban megállapították, hogy Magyarországon egy átlagos munkaképes korú ember éves jövedelme vásárlóerőparitáson számolva 3176 euróval nőtt 2018-ra 2010-hez képest, Romániában viszont ugyanebben az időszakban csupán 2735 euróval emelkedett. Sebestyén Géza elmondta, a tavaly létrejött alapítvány mértékadó, objektív gazdasági elemzésekkel akarja bemutatni Magyarország helyzetét és egyúttal reagálni kíván a médiában megjelenő, a magyar gazdaság teljesítményével összefüggő álhírekre (fake news) is.

MTI
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek