kapubanner for mobile

A magyar EU-biztos beperli Londont a bevándorlók szociális juttatásai miatt

Többszázezer munkanélküli EU-bevándorló él Nagy-Britanniában, Andor László illetékes EU-biztos ugyanakkor jogi eljárást készít elő London ellen a külföldi EU-polgárok szociális juttatásainak tervezett szigorítása miatt - írta vasárnap több brit újság.

A The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív vasárnapi lap - amelynek alapállása erőteljesen szkeptikus EU-kérdésekben és különösen a bevándorlás ügyében - közölte, hogy megszerzett egy készülő brüsszeli jelentést, amelyből kiderül, hogy Nagy-Britanniában több mint 600 ezer - Glasgow lakosságának megfelelő számú - "nem aktív" külföldi EU-állampolgár él, és számuk 2006 és 2012 között 42 százalékkal nőtt.

A lap szerint a 291 oldalas EU-tanulmány, amelynek elkészítését Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos kérte, feltárja azt is, hogy a 2011-ben zárult három évben 73 százalékkal emelkedett az olyan külföldi EU-polgárok száma, akik úgy érkeztek Nagy-Britanniába, hogy ott nem volt állásuk.

A The Sunday Telegraph által megszerzett riportból a lap vasárnapi ismertetése szerint kitűnik, hogy az állástalan EU-bevándorlók ellátása csak a brit állami egészségügyi szolgálatnak (NHS) 1,5 milliárd fontjába (530 milliárd forint) kerül évente.

A brit lap szerint ugyanakkor Andor László jogi úton készül megtámadni azt a brit kormányzati programot, amelynek alapján bizonyos szociális juttatásokat csak gazdaságilag aktív EU-bevándorlók vehetnének igénybe.

A közzététel előtt álló EU-jelentés végkövetkeztetése szerint - jóllehet a tanulmány éles fényt vet a brit államra háruló költségekre - kevés a bizonyíték arra, hogy uniós polgárok csak az állami juttatásokért települnének Nagy-Britanniába, és a "kedvezményturizmusnak nevezett gyakorlat jórészt mítosz" - írta a The Sunday Telegraph.

Egy másik nagy konzervatív vasárnapi brit lap, a The Sunday Times szerint Iain Duncan Smith brit munka- és nyugdíjügyi miniszter "régóta vívja eldöntetlen küzdelmét" az EU-bevándorolók szociális juttatásainak ügyében Andor Lászlóval. Egyelőre azonban kevés a jele Brüsszel engedékenységének, és az Európai Bizottság az uniós bíróságon próbál eljárást indítani London ellen, amiért a brit kormány tervei szerint a külföldi EU-polgároknak életvitelszerű, 6-9 havi nagy-britanniai tartózkodást kellene igazolniuk ahhoz, hogy igénybe vehessék a szociális juttatásokat - áll a The Sunday Times cikkében.

A brit szakminiszter más EU-tagállamokkal, köztük Németországgal és Dániával igyekszik szövetséget kialakítani annak elérése érdekében, hogy az EU-bevándorlók ne legyenek jogosultak érkezésük pillanatától a fogadó ország szociális juttatásainak teljes körű igénybevételére - írta a The Sunday Times.

A kormányzó brit Konzervatív Párt vezető politikusai részéről az utóbbi hónapokban többször is elhangzott az az igény, hogy az uniós társállamokból érkezők szabad nagy-britanniai munkavállalásának teljes rendszerét általános felülvizsgálatnak kell alávetni. A kormány már el is indította e folyamatot, első lépésként a szociális ellátáshoz fűződő jogok szigorítási terveinek felvázolásával.

Iain Duncan Smith a BBC-nek nemrégiben kijelentette: a brit kormány távol akarja tartani azokat, akik csak e juttatások miatt telepednének le Nagy-Britanniában. A miniszter szerint az Európai Bizottságnak meg kell értenie, hogy az EU-n belüli szabad mozgás nem jelentheti olyanok szabad letelepedését, akik csak a legjobb szociális ellátórendszerekhez igyekeznek hozzáférni.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek