A magyar fiataloknak is lehet esélyük kínai cégeknél
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kínai, illetve ázsiai típusú munkapiaccal kapcsolatba kerülő fiataloknak arra kell felkészülniük, hogy hagyományokra épülő zárt világgal találkoznak, de türelemmel, kitartással, elkötelezettséggel, kreativitással lehet esélyük az érvényesülésre - hangzott el egy pénteki budapesti szakmai, tudományos fórumon.
A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium A sárkány valódi arca - kínai munkavállalás című konferencia célja a Kínával kapcsolatos előítéletek, tévképzetek lebontása, ezáltal az ázsiai, illetve a kínai érdekeltségű cégeknél történő munkavállalás megkönnyítése volt a fiatalok számára.
A kerekasztalbeszélgetéseken kínai érdekeltségű cégeknél dolgozó vállalati vezetők, valamint Kína-szakértők mutatták be gyakorlati tapasztalatok mentén az országot. A résztvevők arra hívták fel a figyelmet, hogy a kínai és az európai vállalati és munkakultúra eltérő, és Kínában különösen fontos a helyi üzleti etikett betartása.
A kerekasztalbeszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a kínai cégekkel kapcsolatos tárgyalásokon a siker eléréséhez sok időre van szükség. A kínaiak számára, itt, Európában is sokat jelent a bizalom az üzleti világban, ezért hosszú tárgyalásokra, kapcsolatépítésre célszerű berendezkedni.
A kínai érdekeltségű vállalatoknál elvárják a céghez való lojalitást, ugyanakkor megbecsülik a dolgozói kreativitást, a jó ötleteket, a rátermettséget, viszont nagyon szigorú vállalati hierarchiában, nagy munkafegyelem mellett dolgoznak.
Munkára jelentkezés esetén fel kell készülni arra, hogy a kínai cégeknél szinte elvárás az ajánlás, ami nem protekciót jelent, inkább a tájékozódás részeként fogják fel. Ezért érdemes kapcsolatot építeni, ismeretséget szerezni annál a cégnél, ahová jelentkezni szeretnének a fiatalok.
Az önéletrajzban mindenképpen valós információkat kell feltüntetni, mert a munkaerő-felvétel előtti hosszas beszélgetésen rutinosan kiszűrik, ha valaki "túlzásokba esik" - hangzott el a fórumon, amelynek társszervezője az ELTE Konfuciusz Intézete volt.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?