51 cikk a(z) Ázsia címkével:

Vonzó célpont az ázsiai munkavállalóknak Magyarország

6 éve Ha a külföldieknek kiadott munkavállalási engedélyeket, illetve a velük kapcsolatos statisztikát vizsgáljuk, látható a trend, miszerint az ázsiai országokból érkező munkavállalók számára egyre vonzóbb célország lettünk. Ellenben a szomszédos országok dolgozóival, akik egyre kisebb számban akarnak nálunk dolgozni. Teljes cikk...


Több mint száz állás a Boschnál

6 éve 8500 magyarországi dolgozója mellé több mint 100 embert készül felvenni a Bosch. Az előzetes adatok szerint a Bosch csoport a nehéz gazdasági körülmények ellenére is 2,7 százalékkal, 46,4 milliárd euróra növelte árbevételét 2013-ban a 2012. évi 45,2 milliárd euróról. Teljes cikk...


Örülhettek tavaly a kínai munkavállalók

6 éve Az ázsiai régión belül Kínában nőttek legnagyobb mértékben a bérek 2013-ban, a kelet-ázsiai országban az idén is a fizetések emelkedése várható - a Hays nemzetközi tanácsadó cég jelentése szerint. Teljes cikk...


Plasztikáztatni is képesek egy állásért

7 éve Mind gyakoribb a plasztikai műtét a huszonéves kínai városi fiatalok körében, akik a beavatkozástól többek között elhelyezkedési esélyeik növekedését várják. Teljes cikk...


Kulturális tudnivalók ausztrál és ázsiai országban való munkavállaláshoz

7 éve Külföldi munkavállalás esetén az integráció egyik legfontosabb eleme a kulturális szokások és a gesztusok megismerése és átvétele. Idegen országokban dolgozó magyarok segítésére az Expat-Center táblázatban foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat. Ezúttal az Ausztráliába, Szingapúrba, vagy Tajvanba költözők kapnak hasznos tippeket. Teljes cikk...


Kulturális különbségek: mire figyeljünk, ha ázsiai országban vállalunk munkát?

7 éve Mi magyarok az európai országokban viszonylag könnyen megbirkózunk a kulturális különbségek leküzdésével, sőt még Kanadában vagy az Egyesült Államokban sem jelent különösebb nehézséget a beilleszkedés. A világgazdaság átalakulásának eredményeként azonban egyre több cég nyit Ázsia, vagy például Ausztrália felé. Alkalmazkodni a keleti kulturális szokásokhoz pedig - vagy egyáltalán megismerni azokat - nekünk is nagyobb kihívást jelent. Teljes cikk...


Bezárja üzleteit Kínában a Media Markt

7 éve A kiélezett verseny és piaci helyzetének gyengesége miatt kínai üzleteik bezárása mellett döntöttek a Media Markt China tulajdonosai. Teljes cikk...


A külföldön szerzett tudást hazaviszik a kínaiak

7 éve Évről évre többen térnek vissza külföldi tanulmányaik befejeztével Kínába az ország kínálta javuló lehetőségek miatt - állítja egy új felmérés. Teljes cikk...


Mely országok munkavállalóinak vonzó Magyarország?

7 éve Összességében az, hogy több munkavállalási engedélyt adtunk ki 2012-ben, mint egy évvel korábban, annak eredménye, hogy többen érkeznek az ázsiai országokból. Ezek közül is kiemelkedő mértékben megnőtt hazánk vonzereje a thaiföldi és a vietnami munkavállalók körében, természetesen a kínai, japán, mongol és indiai állampolgárok jelentősebb száma mellett - mutat rá a Menedzsmentfórum írása. Teljes cikk...


Több tízezren tüntettek vasárnap Tajvanon

7 éve Több tízezren vonultak az utcára vasárnap Tajvanon, hogy az ottani Peking-barát kormány politikája ellen tüntessenek - számolnak be az eseményről hongkongi hírportálok. Teljes cikk...


A vártnál is magasabb lehet a munkanélküliség Kínában

7 éve A hivatalos adat akár kétszeresét is kiteheti a valós munkanélküliség ma Kínában - állítja a csengtui egyetem tanulmánya. Teljes cikk...


Nemzeti jövedelmének harmadát tb-re költi Japán

8 éve Mintegy 103 ezer milliárd jent (csaknem 270 ezer milliárd forintnyi összeget), nemzeti jövedelmének 29,6 százalékát költötte nyugdíj- és egészségügyi kiadásokra Japán - jelentette egy kormányzati kutatóintézet, miközben pénteken összeült a kabinet által az ország nyugdíjrendszerének megreformálásával megbízott testület. Teljes cikk...


Másfél millió kínai pályázott 20 ezer köztisztviselői állásra

8 éve A Kínában évente megrendezett köztisztviselői vizsga (kuokao) idei fordulójára rekordszámú, több mint 1,5 millió ember jelentkezett, a vizsgát végül lerakó 1,2 millió fő mintegy 20 ezer helyért szállt versenybe - tudósított összeállításában a kínai központi televízió, a CCTV kedden. Teljes cikk...


Magyarok a nagyvilágban - egy meditációs szakember Koreában

8 éve Koreában a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás elvét nem ismerik. Az ottani formula valahogy úgy nézne ki, hogy 8 óra munka, 8 óra munka és 8 óra munka. Ha valaki Koreában szeretne dolgozni, fontos lehet előre megegyezni, hogy a túlóra ne legyen kötelező, különben könnyen azon veheti észre magát, hogy az irodában alszik - mondja Kokas Gabriella, aki paradox módon egy meditációs iskolának köszönhetően ismerhette meg alaposabban a koreai munka szigorú világát. Teljes cikk...


A magyar fiataloknak is lehet esélyük kínai cégeknél

8 éve A kínai, illetve ázsiai típusú munkapiaccal kapcsolatba kerülő fiataloknak arra kell felkészülniük, hogy hagyományokra épülő zárt világgal találkoznak, de türelemmel, kitartással, elkötelezettséggel, kreativitással lehet esélyük az érvényesülésre - hangzott el egy pénteki budapesti szakmai, tudományos fórumon. Teljes cikk...


Mennyiből lehet ma megélni Kína nagyvárosaiban?

8 éve A Hszinhua hírügynökség felmérése szerint az átlagfizetések többszöröse szükséges ma ahhoz, hogy kényelmesen meg lehessen élni Kína nagyvárosaiban - a kérdés a kínai interneten is nagy visszhangra talált. Teljes cikk...


Nehéz helyzetben a kínai pályakezdők

8 éve A gazdaság lassulása, a munkaerő-piaci aránytalanságok és a kínai oktatási rendszer sokat kritizált gyengéi miatt több százezer friss diplomás van ma munka nélkül Kínában - derül ki a hivatalos adatokat elemezve. Teljes cikk...


Ázsiában van a legtöbb milliomos

8 éve Bár a gazdasági válság a gazdagok vagyonának apadásában is megmutatkozik, Ázsiában tavaly nőtt a milliomosok száma. Sőt, mit több: először lett több a milliós vagyonnal rendelkezők száma a régióban, mint Észak-Amerikában - írja az ELTE TÁTK hírlevele. Teljes cikk...


Öregedő Kína: kezd eltűnni az olcsó munkaerő?

8 éve A megállíthatatlannak tűnő kínai felemelkedés sebezhető pontjára hívta fel a figyelmet a közelmúltban a londoni The Economist. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint 2017-ben Kína Amerikát megelőzve a világ legnagyobb gazdaságává válhat, ugyanakkor számos probléma mellett a demográfia, az elöregedő társadalom halálos lehet az ázsiai országnak. Teljes cikk...


Jelentősen növeli a társadalmi egyenlőtlenséget a gazdasági növekedés

8 éve Az Ázsiai Fejlesztési Bank jelentése szerint jelentősen növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket a kontinensen zajló folyamatos gazdasági növekedés. A szakértők szerint destabilizációhoz vezethet a gazdagok és szegények közötti szakadék szélesedése - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevelében. Teljes cikk...