A magyar robotkatica is részt vett a World Robot Olympiadon
A robotikai világolimpián négy kategóriában és hat korcsoportban összesen hat magyar csapat versenyzett.
Európai országként először Magyarország nyerte el a World Robot Olympiad világverseny rendezésének jogát. A verseny házigazdájaként Győr több mint 420 csapat 1200 versenyzőjét látta vendégül november 8. és 10. között. A WRO szakmai partnereként a Neumann Társaság is szakmai támogatója volt a világeseménynek, a verseny alatt pedig standdal volt jelen, valamint közreműködött a világversenyhez kapcsolódó Kódolás a köznevelésben konferencián is.
Az Edutus Egyetem szervezésében lezajlott győri robotikai világolimpián négy kategóriában és hat korcsoportban összesen hat magyar csapat versenyzett. Az eredményhirdetésen kiderült, hogy a magyar fiatalok két ötödik helyet értek el: a Második emelet nevű csapat Open Senior kategóriában, a B-iThunterz az Advanced Robotics Challenge kategóriában került a legjobbak közé.
A konferencia
A World Robot Olympiad™ világdöntőjéhez kapcsolódóan, műhelymunkával egybekötött nemzetközi konferenciát is szervezett a Neumann Társaság a Digitális Jólét Program Nonprofit Kft-vel együttműködésben. A WRO döntő nyitónapján tartott konferencián köszöntőt mondott dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke. Fontos előadás hangzott el a Neumann Társaság partnerségével készülő EDLRIS nemzetközi mesterséges intelligencia és robotika tananyag fejlesztése kapcsán.
Az algoritmikus gondolkodás fejlesztésének nemzetközi tapasztalatairól és az algoritmikus gondolkodás lehetséges köznevelési kimeneti következményei kapcsán vezetett műhelymunkákon a Társaság szakértői is szerepet kaptak.
A kiállítás
A Neumann Társaság - a Digitális Jólét Programmal közös - standja az Open kategóriának helyet adó Teniszcsarnok egyik leglátogatottabb része volt az Olimpiai Sportparkban, mivel a fordulók között itt kiállított retro számítógépeken és konzolokon kapcsolódhattak ki a versenyzők Képes Gábor, a Neumann Társaság főmunkatársának felügyelete mellett. A játékok mellett a Neumann Társaság szegedi informatikai múzeumából származó, eredeti relikviákat, és a magyar informatikusokat bemutató tablókat szemlélhették meg.
A legnépszerűbb kiállítási tárgy egyértelműen a tavaly elhunyt magyar kibernetikus, dr. Muszka Dániel Katicabogara volt. Az 1956-ból származó, eredeti „ősrobotot”, a pavlovi feltételes reflexek bemutatására szolgáló állatmodellt és annak méretazonos, korszerű alkatrészekből a 2000-es években készült modelljét az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány vezető szakértője - Kalmár László professzor tanítványa, Muszka Dániel közeli barátja és munkatársa -, dr. Bohus Mihály mutatta be az érdeklődőknek.
Bohus tanár úrnak köszönhetően a gyerekek kipróbálhatták a fénykövető katica modern, miniatürizált verzióját, valamint a Shannon-féle, „önmagát kikapcsoló” gép egy mai példányát is. A Katicabogár egyértelműen a magyar robotika emblematikus tárgya, amely az utókort is inspirálja. Muszka Dániel robotállatai mellett a LEGO-ból épült Katica-robotok is kipróbálhatók voltak, amelyeket az Informatika Történeti Kiállításon építettek felkészülő versenyzők Rozgonyi Borus Ferenc és Kuspi Zsolt vezetésével. Erdősné Németh Ágnes, a Neumann Társaság alelnöke Bee-bot robotméhecskéket hozott az eseményre, amelyekkel akár óvodások is könnyedén megtaníthatók a robotprogramozás alapjaira.
A Neumann-standnál a nagy magyar feltaláló, Jánosi Marcell alkotásai, az MCD-1 mikrofloppy és a szintén általa tervezett Lego-mikromotorok is bemutatásra kerültek. Egykori kollégája, Gergely Sándor fáradhatatlanul mesélt minden érdeklődőnek a Jánosi-műhely titkairól, a kockacukor méretű mikromotor gyártásának fortélyairól.
A Neumann Társaság és a DJP egyik célja az volt, hogy a WRO résztvevői számára a 2023-ban megrendezendő Nemzetközi Informatikai Diákolimpián való részvételre is kedvet csináljon. Nagyszerű szinergia: Neumann János születésének 120. évfordulóján az informatikatörténet egyik fontos bölcsője, Szeged látja majd vendégül a jövő Neumann Jánosait és Bill Gates-eit.
A verseny

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?