kapubanner for mobile

A Magyar Villamos Művek keresi a jól képzett szakembereket

A Magyar Villamos Művek (MVM) Csoport a jövő nagy beruházásaihoz, mint amilyen a Paksi Atomerőmű bővítése is, keresi a jól képzett szakembereket az ország kiemelkedő mérnök-, és közgazdászképzést nyújtó egyetemein - mondta el Baji Csaba, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A társaságcsoport először vesz rész állásbörzéken, ezzel is azt a célt szolgálva, hogy a fiatalabb korosztály körében a "jövő munkáltatójává" váljon. A Corvinus Karrierexpo a harmadik állomása a vállalat Energia 2.0 egyetemi roadshowjának, amely a tavasz folyamán, vidéki helyszíneken folytatja útját. Az MVM-nél kínálkozó munkalehetőségek mellett az érdeklődőknek lehetőségük nyílik a megújuló energiák, a Paksi Atomerőmű működésének, a cégcsoport tevékenységének, valamint a hazai energiarendszerben betöltött szerepének megismerésére is.

"Energiát adunk karrieredhez!" - hirdeti a Magyar Villamos Művek standja Budapest egyik legnagyobb állásbörzéjén, a szerdán és csütörtökön nyitva tartó Corvinus Karrierexpo-n. A nemzeti tulajdonú, regionális szinten is meghatározó, integrált társaságcsoport nem csak energiát, de perspektívát is nyújt azoknak a friss diplomásoknak, akik egy stabil, de dinamikusan növekvő cégnél szeretnének dolgozni.

"Az MVM középtávú stratégiájában meghatározottak szerint folyamatban van a Paksi Atomerőmű bővítésének előkészítése, valamint a jövőben további beruházásokat tervezünk. Az MVM Csoport regionális szinten is meghatározó szereplővé kíván válni, ezen törekvések megvalósításához szükségünk van a jövő szakembereire is" - nyilatkozta Baji Csaba az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.

"Állami tulajdonú vállalatokra nem jellemző, hogy állásbörzéken vegyenek részt, de mi ezzel a kezdeményezéssel is szeretnénk a jövőbe mutatni. Stabil hátteret és lendületes, hosszú távú karriert tudunk biztosítani a nálunk dolgozók számára. Az iparág legvonzóbb vállalatcsoportjává kívánunk válni és a munkaerőpiacról a kiemelkedő képességű és ambiciózus jelentkezőknek felvételi lehetőséget biztosítani" - mondta el Fluck Benedek humán erőforrás vezérigazgató-helyettes.

A "jövő munkáltatója" elsősorban kontrolling, informatika, minőségbiztosítás, logisztika, műszaki, HR, telekommunikáció, beszerzés, pénzügyi területeken keres új munkaerőt. Az érdeklődők akár személyesen is átnyújthatják önéletrajzukat a holnapi nap folyamán, az MVM karrierstandján.

Az első két állomáshoz hasonlóan az Energia 2.0 program a Corvinus Karrierexpo-n is látványos standjával tűnik ki a kiállítók közül. Az emberi erővel hajtott autóversenypálya mellett az MVM szolár cellákkal és szélkerékkel felszerelt kamionja 28-án és 29-én is várja az érdeklődőket. Az interaktív kiállítás a Paksi Atomerőművet, a megújuló energiákat és a Zöldáramot népszerűsíti, valamint lehetőséget nyújt, hogy a látogatók megismerjék a társaságcsoport működését, az energiarendszerben betöltött szerepét.

Az MVM Energia 2.0 idei programsorozata a Nemzetközi Energiatakarékossági Világnapon, március 6-án a Műegyetem Állásbörzéjén indult, ahol kerékpárral áramot fejlesztő egyetemisták, Guinness rekordkísérlet, mozgási energiával működő autóversenypálya és még számos érdekesség várta a látogatókat.

Néhány hete hivatalosan is rekordnak nyilvánították az MVM alternatív energiával működtetett Balkan Fanatik koncertjét. A majd két órán át tartó zenélést követően elvégezett ellenőrző mérések alapján a rekord hivatalos regisztrátora megállapította, hogy összesen 410 Wh energiát használt fel a koncert, ami alapján "Magyarországon az első közvetlen megújuló energiával és emberi erővel működtetett koncert" rekordját állította fel. Az egész nap összegyűlt energia mennyisége körülbelül még 4,5 óra bulizáshoz lett volna elegendő.

A Magyar Villamos Művek Energia 2.0 programja az eddigi budapesti helyszíneken túl 5 vidéki felsőoktatási intézménybe látogat el.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk