A minisztériumokban már megkezdődött a munkahelyteremtés
Többen dolgoznak a Miniszterelnökségen és egyes minisztériumokban, mint tavaly - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A kormányfő szóvivőjének tájékoztatása szerint a Miniszterelnökség létszámának újbóli meghatározását a feladatok bővülése indokolta - tudta meg a Népszabadság.
A Magyar Közlönyben megjelent - a Miniszterelnökségen, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás
jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról szóló kormányhatározatot módosító - rendelkezés szerint a Miniszterelnökségen 128-an dolgozhatnak, ami 34-gyel több a tavaly augusztusban meghatározott létszámhoz képest.
A közzétett határozat szerint a Miniszterelnökség mellett nőtt a keretlétszám a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, a külügyi tárcánál, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. Így a Miniszterelnökség és a minisztériumok összlétszámának felső határa a tavaly augusztusi 5.764-ről 6.054-re emelkedett.
Népszabadság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?