kapubanner for mobile

"A multik is közreműködhetnének a romák integrációjában"

Ratatics Mihály, a Roma vágyak elnevezésű kiállításnak helyszínt nyújtó Magyar Telekom humán erőforrás igazgatója kiemelte: a nagy cégek közül Magyarországon először dolgozott ki esélyegyenlőségi tervet. A romák integrációjában a multinacionális vállalatok is aktívan közreműködhetnek.

Magyarország jövője a többségi társadalom kisebbséghez való viszonyán is múlik, amit az állam vezetői jelentékenyen befolyásolhatnak - mondta Rauh Edit szakállamtitkár a Roma vágyak elnevezésű óriásplakát-kiállítás megnyitóján.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőségért felelős szakállamtitkára hangsúlyozta, hogy a romákkal szembeni előítélet csökkentése, valamint médiabeli megjelenésük elősegítése érdekében indította a tárca a Roma vágyak című plakátkampányt júniusban. Külön kiemelte az óriásplakátok témái közül a minőségi oktatásra, a sikeres életre, valamint a békés öregkor elérésére való vágyódást. A célokkal kapcsolatban megjegyezte: azzal romák és nem romák egyaránt azonosulni tudnak, így a közvéleményben is tudatosulhatnak az óriásplakátoknak köszönhetően, hogy a vágyakban nincs különbség az emberek között.

A plakátkiállításnak is szervezeti keretet adó, két éve indult Roma Integráció Évtizede Programmal kapcsolatban Rauh Edit kijelentette: a 12 országot magában foglaló kezdeményezés célja a társadalomban a romákról alkotott kép pozitív irányú megváltoztatása, a velük kapcsolatos sztereotípiák lerombolása, a szegregáció megszüntetése. Ehhez kapcsolódóan megjegyezte, hogy Magyarországon a romák negatív megkülönböztetése mindennapos.

Ratatics Mihály, a kiállításnak helyszínt nyújtó Magyar Telekom humán erőforrás igazgatója a megnyitón kiemelte: sokan tehetnek azért, hogy a különbség romák és nem romák között csökkenjen, végül megszűnjön. Elmondása szerint vállalatuk a nagy cégek közül Magyarországon először dolgozott ki esélyegyenlőségi tervet, hogy megszűnjön a munkavállalók alkalmazásában a hátrányos helyzetűek diszkriminációja.

Arról is beszélt, hogy a romák integrációjában a multinacionális vállalatok is aktívan közreműködhetnek.

MTI/Népszava
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek