A munka törvénykönyvéről tárgyal ma a parlament
Nyolcórás időkeretben folytat ma általános vitát a parlament az új munka törvénykönyvéről.
A nemzetgazdasági minisztérium által júliusban elkészített, de csak október végén benyújtott törvénytervezet számos ponton változott időközben. Megmarad a védett kor intézménye és változatlanul 20 nap lesz az alapszabadság, ugyanakkor az eddigi 200 helyett évi 250 óra túlmunkát lehet kikötni a munkaszerződésekben (amit kollektív szerződés 300 órára emelhet), s azt esetenként bérpótlék helyett szabadidővel is megválthatják a munkáltatók, a délutáni műszakpótlék pedig megszűnik.
A negyvenpercesre tervezett miniszteri expozé és a bizottsági álláspontok ismertetése után a kormánypárti és az ellenzéki frakciók is négy-négy órában fejthetik ki véleményüket.
Ezután a szakképzési hozzájárulás új szabályairól tárgyal a parlament. A kormány javaslata szerint a hozzájárulás bruttó összege továbbra is az egészségbiztosítási és a munkaerő-piaci járulékalap 1,5 százaléka lesz, és a fizetésre kötelezettek köre sem változik jelentősen.
Utolsó napirendi pontként a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló kormányjavaslat általános vitáját folytatják le a képviselők. Ennek értelmében az új kárenyhítési rendszer kétpilléres lenne, és abban a mostanitól eltérően nemcsak az állam és a gazdálkodók viselnék az időjárási okok miatt keletkező károk terheit, hanem megoszthatnák azt a felvásárlókkal, a haszonbérbe adókkal és a biztosító társaságokkal is.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?