kapubanner for mobile

A munkaképes cigány férfiak 85 százalékának nincs munkaviszonya

A magyarországi munkaképes cigány férfiak 85 százalékának nincs munkaviszonya - mondta Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a romák társadalmi integrációjáról szóló konferencián kedden Budapesten.

images

Ez az arány a 80-as években még 15 százalék volt, de a 90-es évek elején a munkaerő-piaci összeomlás másfél éven belül másfél millió munkahely megszűnésével járt, és a romák nagy többsége nem talált új munkahelyet, részben alacsony képzettsége miatt. Ezért számos családban már több generáció nem tudja, hogy mit jelent munkaviszonyban dolgozni - tette hozzá az államtitkár.

Kiemelte, hogy a cigányság helyzetének javításában a két legfontosabb dolog a munka és tanulás, ezek pedig a Magyar Honvédségben már most is biztosítva vannak - tette hozzá. Hangsúlyozta: elsősorban azoknak tudnak segíteni, akik maguk is akarják, és ehhez teljesíteni is kell. A Magyar Honvédség által kínált pályán a teljesítményhez mérten az előmenetel is kiszámítható.

Balog Zoltán előadásában arra is kitért, hogy akiket az állam az óvodától a felsőfokú végzettség megszerzéséig segít, azoktól azt kérik, hogy adjanak vissza valamit azáltal, hogy visszatérnek a közösségükbe, és társaik felzárkózását is segítik. Mint mondta, a hadseregben szinte száz százalékig megvalósulnak azok a programok, amelyeket ő is javasolt volna. Hozzátette: az európai roma keretstratégiában is ki fogják emelni, hogy a Magyar Honvédség mennyit tett a romák felzárkóztatásáért, mivel az a többi ország számára is példaértékű lehet.

Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke is azt mondta: az esélyegyenlőség kérdésében a honvédség a magyar táradalom egyik legjobban teljesítő intézménye. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a cigány honvédek éppen olyan jól teljesítenek, mint bárki más. A Magyar Honvédségben együtt, egy közös és nemes cél érdekében, a haza védelméért dolgozik mindenki - fogalmazott a kabinetfőnök. Kiemelte, hogy egyenlő esélyek biztosítása mellett az is fontos, hogy meglássák mindenkiben az értéket, amelyet ki tud bontakoztatni, és haza szolgálatába tud állítani.

Mint mondta, a honvédségben a romák mellett a nők társadalmi egyenlőségét is kiemelten kezelik. Az elmúlt években a Magyar Honvédségben dolgozó nő aránya megemelkedett, jelenleg a hivatásos és szerződéses katonák csaknem 20 százaléka nő. A nők jelenléte jó hatással van a férfiakra - mondta előadásában Szarka Gábor. A tapasztalatok szerint ugyanis a nők társaságában a katonák kulturáltabban viselkednek, és az alkoholfogyasztás is csökkent.

A konferencián Berényi László fideszes országgyűlési képviselő, az Országos Roma Önkormányzat alelnöke hangsúlyozta: Magyarországon van társadalmi kirekesztés, de a Magyar Honvédség romák társadalmi integrációjáért tett törekvéseiről - kiemelve a katonasuli programot, illetve az esélyegyenlőségi tábort - elismerően szólt.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a hadsereg azért is kiemelt lehetőség a roma fiatalok számára, mivel a biztos munkahely és megélhetés mellett például az egyenruha viselése egyfajta tekintélyt is ad. Felhívta a figyelmet arra, hogy az egész rendszeren változtatni kell. Elmondása szerint ugyanis az elmúlt években az adófizetők pénzéből a romák helyzetének javítására szánt több tízmilliárd forint el sem jutott hozzájuk.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk