A munkavállalók érdekében módosítana törvényt a MOSZ
A munka törvénykönyve és a közbeszerzési törvény módosítását kezdeményezi a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) annak érdekében, hogy a magyar vállalatokat megvásárló külföldi cégek vegyék figyelembe a munkavállalók véleményét - írja pénteki számában a Magyar Hírlap.
"Sajnos egyre többször tapasztaljuk, hogy az egykor állami tulajdonú, ám időközben külföldi kézbe adott cégnél a magyar munkavállalók csak másodrendű állampolgárnak számítanak" - mondta a Magyar Hírlapnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.
A szövetség kezdeményezni fogja a munka törvénykönyvének módosítását az Országos Érdekegyeztetési Tanácsban. Ha ezt nem sikerül elérni, az Európai Bizottsághoz fordul, hogy kezdeményezzen szabálysértési eljárást a magyar kormány ellen, mert a munkavállalók képviselőinek tájékoztatáshoz és konzultációhoz való jogát rögzítő európai irányelvet nem ültették át megfelelően a magyar jogba - írja a napilap.
Emellett a közbeszerzési törvény módosítását is szeretnék elérni, mert a MOSZ szerint az a jelenlegi formájában nem ad lehetőséget, hogy a munkavállalók életét, egzisztenciáját, alapvető munka- és életkörülményeit érintő kérdésekben legalább véleményezhessék a pályázatra beérkező ajánlatokat a cégek eladásakor - teszi hozzá a Magyar Hírlap.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?