kapubanner for mobile

A németek is szidják az adórendszerünket

A Közép- és Kelet-Európában működő német beruházók összességében elégedettek a régióban zajló projektjeik sikerével, és többségük ismét a jelenlegi helyszínt választaná tevékenységéhez - derül ki a német külkereskedelmi kamarák 14 régióbeli országban, 814 német cég bevonásával készült felméréséből.

Magyarországot illetően a felmérésben részt vevők kritikát fogalmaztak meg egyebek között a magas élőmunkaterhek, az átlagosnál bonyolultabb bürokrácia, a kedvezőtlen fizetési morál, a körbetartozások, az adórendszer, valamint a térséghez képest alacsony növekedés miatt. Egyed Géza, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) versenyképességért felelős szakállamtitkára szerint jogosak a kritikák, ezért szükséges, hogy konkrét akciók induljanak.

A felmérés eredményét csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (NMIKK). Dirk Wölfer, a kamara kommunikációs osztályvezetője elmondta: a felmérés azt vizsgálta, milyenek a gazdasági várakozások, másrészt mennyire elégedettek a német cégek a befektetési lehetőségekkel az egyes országokban.

A tanulmányból kiderül: a vállalatok a konjunkturális helyzetet már nem ítélik meg olyan kedvezően, mint korábban, a nemzetgazdasági kockázatok jelentősen csillapították idei évre vonatkozó várakozásaikat. Magyarország e tekintetben kivétel, itt ugyanis a gazdaságba vetett bizalom már tavaly is rendkívül gyenge volt, ezért kevesebb beruházó számít a helyzet romlására.

A vállalatok a legtöbb országban borúlátóbban ítélik meg saját gazdasági ágazatuk kilátásait, mint az előző évben, de így is tetemes többségben vannak az optimisták. Magyarországon 27 százalék számít ágazata helyzetének romlására. A vállalati szintű kilátásokat tekintve még derűlátóbbak a cégek, még olyan országokban is tükröződik ez a forgalom és az export várt mértékében, ahol a nemzetgazdaság megítélésében borúlátóak (például balti államok, Magyarország).

A vállalatokat régiószerte aggasztja a költségek emelkedése, ám az üzleti eredmények arról tanúskodnak, hogy a beruházások megtérülnek. A cégek többsége 2007-re vonatkozóan minden országban az üzleti eredmény növekedéséről számolt be, csökkenő eredményről a legtöbb országban 6-18 százalék adott számot, ennél többen csupán Magyarországon (38 százalék), Észtországban (33 százalék) és Csehországban (24 százalék).

A beruházási döntéseket meghatározó legfontosabb szempontok közül a munkavállalók teljesítőkészsége, képzettsége és termelékenysége csekély panaszra ad okot, régiószerte egyre nagyobb gondot jelent ugyanakkor az élőmunka emelkedő bérköltsége és a szakemberhiány.

Az élőmunka költségének emelkedése miatt főként Észtországban, Lengyelországban és Magyarországon panaszkodnak a vállalatvezetők (az Eurostat adatai szerint Magyarországon 2000 óta nominálértéken kétszeresére nőtt a bérköltség). Bár a régió országaiban a bérköltség még mindig jelentősen elmarad a nyugat-európai szinttől, középtávon egyre kevésbé lesz alkalmas arra, hogy beruházásra ösztönözzön - állapítja meg a tanulmány.

A szakemberek rendelkezésére állásával már tavaly sem voltak kiemelkedően elégedettek a megkérdezett cégek, az elmúlt két évben a helyzet romlott. Magyarországon az összes válaszadó 47 százaléka panaszolta, hogy a szakemberek és felsőfokú végzettségűek hiánya kedvezőtlen hatást gyakorol vállalatára, sőt 11 százalékuk rendkívül negatív hatásról számolt be.

Az egyenlő verseny feltételeivel és a közigazgatás hatékonyságával a vállalatok minden országban nagyon elégedettek. Az elégedettségi skála utolsó három helyén a regionális felmérés 2006-os bevezetése óta a korrupció foka, a közbeszerzések átláthatósága, valamint a bürokrácia szerepel. A jogbiztonságot és a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát a legtöbb országban még nem ítélik általánosan kielégítőnek.

Magyarország vonatkozásában a jogbiztonság és a közszolgáltató infrastruktúra megítélése jóval kedvezőbb a régiós átlagnál, és a szakemberek rendelkezésre állásával is - a feszültségek ellenére - az átlagosnál elégedettebbek a megkérdezett cégek. Az adóterhek és az adóigazgatás területén rendkívül csekély az elégedettség. A magyarországi vállalatvezetők térségbeli kollégáiknál jóval elégedetlenebbek a gazdaságpolitika kiszámíthatóságának hiánya, a fizetési morál, valamint az élőmunka magas költsége miatt is. A
termelékenység, a képzettség vagy a korrupció elleni küzdelmet tekintve Magyarország a középmezőnyben van a felmérés szerint.

Egyed Géza szakállamtitkár elmondta: ahhoz, hogy a magyar gazdaság felzárkózzon az EU-hoz, 5 százalék körüli gazdasági növekedésre van szükség, amihez négy területen - munkahelyteremtés, beruházásösztönzés (a kkv körben, elsősorban az elmaradott, hátrányos helyzetű térségekben, állami támogatással), adórendszer, az uniós források felhasználásának gyorsítása - azonnali beavatkozásra van szükség.

Az adórendszeren belül az államtitkár szerint fontos az élőmunka terheinek és az adóadminisztrációnak a csökkentése. Emlékeztetett: Magyarországon a 3,5 százalékos uniós átlaggal szemben a GDP 6,8 százalékát teszik ki a bürokratikus terhek, évente 750 milliárd forint terheli a vállalkozásokat. Ennek csökkentése felér egy adóreformmal - jelentette ki.

Az államtitkár úgy vélekedett: indokolatlanul erős a forint, s "vissza kell korrigálnia", mert a rövid távú kamatkülönbözeten kívül semmi nincs, ami a 230 forintos euróárfolyamot alátámasztaná. A gyors felértékelődés nem kívánatos, mert rövid távon rontja a versenyképességet, a vállalatoknak nincs idejük alkalmazkodni. A korábban bankárként dolgozó Egyed Géza személyes véleményként elmondta: az egyensúlyi árfolyam szerinte 250 forint körül van.
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
450 új munkahely jön létre Jászfényszarun

Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk

Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában

Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk