A nyugdíjreform ellen tiltakoznak Franciaországban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA nyolc nagy szakszervezetből hat felhívására általános tiltakozónapot tartanak csütörtökön Franciaországban a kormány által tervezett nyugdíjreform ellen.
A CGT szakszervezet közlése szerint közel kétszáz felvonulást szerveznek, és kétezer vállalatnál várható munkabeszüntetés.
A szakszervezetek azt remélik, hogy a megmozdulással nyomást gyakorolhatnak a kormány tervezett nyugdíjreformjára, amelynek részleteit június 20-án terjeszti a munkaügyi miniszter a törvényhozás elé. Eric Woerth azonban azt már bejelentette, hogy a jelenlegi 60 éves nyugdíjkorhatárt mindenképpen megemeli a kormány 2011-től, de hogy mennyire, az még nem dőlt el. Sajtóértesülések szerint 62-63 év lehet az új korhatár.
Az állami vasúttársaságnál (SNCF) már szerda este 8 órakor megkezdődik a sztrájk, amely péntek reggel 8 óráig tart. Az SNCF közleménye szerint a külföldre közlekedő vonatokat és a belföldi szuperexpresszeket (TGV) várhatóan nem érinti a munkabeszüntetés, a többi belföldi vonatnak megközelítőleg 75 százaléka indul el.
A légi közlekedésben is lesznek fennakadások: a párizsi Orly repülőtéren a járatok harminc, a Roissy - Charles de Gaulle termináljain tíz százalékát törlik csütörtök délelőtt. A légi hatóságok ezért arra kérik az utasokat, hogy a légitársaságoknál érdeklődjenek előre, hogy érdemes-e kimenniük a repülőtérre.
A nyugdíjkorhatár megemelése ellen - amelyet a kormány elengedhetetlennek tart az újraelosztáson alapuló nyugdíjrendszer finanszírozhatóságának érdekekében - az ellenzéki pártok is tiltakoznak.
A kérdés körüli polémia szerdán Nicolas Sarkozy államfő megszólalását követően még hevesebbé vált, aki arra emlékeztetett, hogy a nyugdíjkorhatárt Francois Mitterrand néhai szocialista elnök csökkentette 1982-ben 65-ről 60 évre: - A 35 órás munkahéttel (amelyről 2000-ben szintén szocialista kormány döntött) kevesebb bajunk lett volna, ha Mitterrand tartózkodott volna (a nyugdíjkorhatár csökkentésétől) - mondta állítólag egy zártkörű rendezvényen az elnök kormánypárti képviselőknek.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?