kapubanner for mobile

A posta is készül az adóbevallási rohamra

A személyi jövedelemadó bevallások leadásának határideje miatt egyes postahivatalok tovább tartanak nyitva kedden - közölte a Magyar Posta Zrt.

A tájékoztatás szerint Budapesten, a Nyugati és a Keleti Pályaudvarnál működő posták éjfélig, a Krisztina körúti Postapalotánál pedig este 10-ig várják az ügyfeleket. A megyeszékhelyeken általában egy-egy postahely este nyolcig tart nyitva. A posták kedden igyekeznek minden ablakot üzemeltetni és nemcsak a kezelőpultoknál dolgoznak majd többen, de a küldemények továbbításáért felelős postások is megerősített szolgálatot tartanak majd - áll a közleményben. A tovább nyitva tartó postákról az ügyfélszolgálatoknál, illetve www.posta.hu internetes címen kaphatnak bővebb tájékoztatást az érdeklődők.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek