A prémiumok miatt perlik a Bank of Americát
Perre megy az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) a Bank of America Corp. (BofA) ellen szabálytalanul kifizetett prémiumok miatt.
A bankházat azzal vádolják, hogy amikor megszerezte a végveszélybe került Merrill Lynch befektetési bankot, akkor engedélyezte összesen 5,8 milliárd dollár prémium kifizetését az alkalmazottak számára. A társaságot a válság örvényeibe kormányzó, 27,6 milliárd dolláros veszteséget felhalmozó menedzserek - közel 700 fő - fejenként egymillió dollárt kaptak, és az új tulajdonos minderről hamis adatokat közölt a Merrill részvényeseivel.
A felügyelet kivizsgálta az ügyet, majd megegyezést kötött a BofA-val; a bank vállalta, hogy fizet összesen 33 millió dollár kártérítést a megtévesztett részvényeseknek, de nem ismeri el, hogy vétett volna a közzétételi szabályok ellen. Az illetékes bíróság azonban közbelépett: a megállapodást az "igazság és az erkölcs megtiprásának" nevezte és peres eljárás megindítására kötelezte a felügyeletet.
MTI/MR1 Kossuth Rádió
A felügyelet kivizsgálta az ügyet, majd megegyezést kötött a BofA-val; a bank vállalta, hogy fizet összesen 33 millió dollár kártérítést a megtévesztett részvényeseknek, de nem ismeri el, hogy vétett volna a közzétételi szabályok ellen. Az illetékes bíróság azonban közbelépett: a megállapodást az "igazság és az erkölcs megtiprásának" nevezte és peres eljárás megindítására kötelezte a felügyeletet.
MTI/MR1 Kossuth Rádió
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?