kapubanner for mobile

"A rendvédelem sokszínűségével, az egészségügyi ágazat szépségével" ismerkednek a tanulók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Rendvédelmi pályaorientációs napot tartanak szerdán a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedőknek Budapesten, a Rendőrségi Oktatási és Kiképzői Központban; a fiatalok a bemutatókon és a játékos feladatokon keresztül megismerkedhetnek a rendvédelmi és egészségügyi szervek munkájával.

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében arról beszélt: a gyermekvédelmi gondoskodáshoz hozzátartozik, hogy megélhetést, munkalehetőséget, jó tanulási lehetőséget biztosítsanak a gyermekvédelmi gondoskodásban élőknek.

Hozzátette: ezért tartották meg két éve az első ilyen pályaorientációs napot, akkor még csak a rendvédelem témakörében.

Az államtitkár elmondta: egy éve indították el az Apponyi Franciska Jövőműhely programot, amelynek célja, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok mentorált képzés után szakmát szerezhessenek. Idén pedig a Facultas Humán Gimnáziumban a közszolgálat és rendvédelem iránt érdeklődő, gyermekvédelemben élő jó tanulóknak indítottak kiemelt közszolgálati képzést.

Kovácsné Szekér Enikő, a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára megnyitójában ismertette: idén először a rendvédelmi szervek mellett az egészségügyi képzőintézmények is bemutatják kínálatukat.

A rendezvény céljának nevezte, hogy a bemutatókon és a játékos feladatokon keresztül a tanulók megismerkedhessenek "a rendvédelem sokszínűségével, az egészségügyi ágazat szépségével", és a felvételi jelentkezésnél minél többen válasszák ezeket az intézményeket, hivatásokat.

MTI

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek