A Richter lett a kétezredik családbarát hely az országban
Négy évvel ezelőtt kezdték el kiosztani a Családbarát hely tanúsítványokat, azóta az elismert munkahelyeken keresztül több mint 300 ezer magyar munkavállalóhoz értek el a családbarát szolgáltatások.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára Orbán Gábornak, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatójának adta át a kétezredik Családbarát hely védjegyet a Családbarát Magyarország Központban.
A védjegy népszerűsége azt bizonyítja, hogy a családbarát intézkedéseket egyre több cég tartja a munkavállalók és a foglalkoztatók számára is előnyt jelentő, fontos értéknek - mondta az államtitkár.
2010-hez képest tavaly már háromszor annyi forrást biztosítottak a családok támogatására, és még a nehéz gazdasági helyzetben is tovább tudták bővíteni a rendszert: januártól a 30 év alatti anyák mentesülnek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól, a szintén 30 év alatti, a tanulmányaik alatt vagy azok befejezését követően gyereket vállaló nőknek elengedik a teljes diákhitel-tartozását, és megmaradt a 25 év alatti fiatal munkavállalók szja-mentessége is - emelte ki Hornung Ágnes
Négy évvel ezelőtt kezdték el kiosztani a Családbarát hely tanúsítványokat, azóta az elismert munkahelyeken keresztül több mint 300 ezer magyar munkavállalóhoz értek el a családbarát szolgáltatások.
A tanúsítvánnyal rendelkező munkáltatóknak ingyenes tanácsadási lehetőséget is biztosítanak, ezáltal még több jó gyakorlattal bővülhet a munkahelyek repertoárja.
Fotó: Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára (k) átadja a kétezredik Családbarát hely védjegyet Orbán Gábornak, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatójának a Családbarát Magyarország Központban 2023. február 7-én. Balról Szuromi-Kovács Ágnes, a védjegyet alapító Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője. MTI/Bruzák Noémi
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- Az AI a gazdagokat még gazdagabbá teszi? Megdöbbentő felmérés a munka jövőjéről 20 órája
- Öt lépés, amellyel a HR támogathatja a neurodivergens munkavállalókat 1 napja
- Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja 2 napja
- Miért fáradtabbak a nők 35 felett? A válasz nem az alváshiány 2 napja
- A mesterséges intelligencia szerepe a teljesítményalapú bérezésben 4 napja
- Visszatérhetnek a külföldön dolgozó magyarok? 7 napja
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 1 hete
- Túl sokat adunk? A meglepő igazság az alkalmazotti élmény mögött 1 hete
- A menopauza és az 'agyi köd': munkahelyi kihívások és a HR szerepe 2 hete
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 2 hete
- Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?