kapubanner for mobile

A spanyolok is megszorításokra kényszerülnek

Spanyolország csökkenti az állami alkalmazottak bérét, felfüggeszti a nyugdíjak inflációkövető emelését, valamint visszafogja a beruházásokat és a regionális kormányzatok finanszírozását - jelentette be Madridban Jose Luis Rodriguez Zapatero spanyol miniszterelnök szerdán.

Az intézkedések célja a költségvetési hiány megfékezése, ami egyes félelmek szerint a görögnél is nagyobb válsághoz vezethet. Zapatero a megszorító intézkedéseket alig néhány nappal azután jelentette be, hogy az EU és az IMF 1000 milliárd eurós alapot hozott létre a euróövezet gyengébb gazdaságainak megsegítésére és alig néhány órával azután, hogy Barack Obama amerikai szorgalmazta nála, hogy hajtson végre "határozott" gazdasági reformokat.

Az intézkedések célja, hogy az idén a GDP 9,3 százalékára csökkenjen költségvetési hiány a 2009-es 11,2 százalékkal szemben. A tervek szerint 2011-ben 6, 2013-ban pedig már csak 3 százalák lesz a deficit. Az intézkedéseket elutasítják a szakszervezetek, amelyek mindeddig jó kapcsolatokat ápoltak a szocialista kormánnyal, s amelyeknek eddig sikerült megakadályozniuk, hogy 65-ről 67 évre emeljék fel a nyugdíjkorhatárt.

Szakértők arra figyelmeztettek, hogy a bejelentette kemény intézkedések sem lesznek elegendők a spanyol gazdaság stabilizáláshoz, ahol az állami szektorra hatalmas nyomás nehezedik vállalatoknak és a háztartásoknak az ingatlanpiac szárnyalása idején felhalmozott adósságai miatt.

Közgazdászok kételkednek benne, hogy a mérsékelten versenyképes spanyol gazdaság képes lesz elérni egy olyan növekedési ütemet, amely alátámasztaná a kormányzatnak a hiány csökkentésével kapcsolatos elképzeléseit. Spanyolországban a munkanélküliség elérte a 20 százalékot.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek