A szakközépiskolai évek is részei a szolgálati időnek
A fegyveres testületek alkalmazottjainál a nyugdíj szempontjából nemcsak a szakmunkásképzőben eltöltött évek, hanem a szakközép-iskolai évek is jogszerzőnek minősülnek - hirdette ki ítéletét tegnap a Legfelsőbb Bíróság. A szóbeli indoklás alapján várhatólag minden munkavállalóra kiterjesztik a szabályt - írja a Napi Gazdaság.
A szakközép-iskolai évek szolgálati időbe való számítása kapcsán eddig egymásnak ellentmondó első- és másodfokú döntések születtek a bíróságokon - mutatott rá Lomnici Zoltán, az LB elnöke. A legfelsőbb bíróság tagjai nem látják indokoltnak, hogy a nyugdíj szempontjából különbség tegyenek a szakközép-iskolában és a szakmunkásképzőben szerzett tanulmányi időszak beszámítása között, márpedig az utóbbiaknál már korábban is szolgálati időnek ismerték el ezt.
A jogegységi döntés a fegyveres testületeknél szolgálókat érinti, ám a döntésből egyenesen következik, hogy a polgári szakmák esetében sem lehet különbözően értékelni a szakmunkás- és a szakközép-iskolai éveket. A szakmunkásképzőben töltött tanulmányi időszak ugyanis a polgári szakmák mindegyikében a nyugdíjjogosultság szempontjából jogszerző évnek számít, az Legfelsőbb Bíróság tegnapi ítélete pedig kimondja, hogy a szolgálati idő számítása terén nem indokolt a különbségtétel a kétfajta szakképzés között - magyarázza a Napi Gazdaság.
A fegyveres testületeknél 25 év szolgálati idővel, míg a polgári szakmákban 40 év munkában töltött évvel kell rendelkezni ahhoz, hogy előrehozott nyugdíjba lehessen menni, így mindkét esetben jelentősen nőhet a nyugdíjba menők száma. Arról nem is beszélve, hogy a nyugdíj összege is függ a szolgálati időtől, így ebből a szempontból is jobban járnak a munkavállalók. Mindazonáltal a kérdést egy jogszabályban is tisztázni kell, csak ez után hivatkozhatnak a könnyítésre a nyugdíjba készülők. A kormány egyelőre nem kommentálta a Legfelsőbb Bíróság szóbeli döntését.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?