kapubanner for mobile

A tervek szerint halad a Mercedes-beruházás

A Kecskeméten megvalósuló Mercedes-beruházás a terv szerint halad, abban nincs semmilyen változás - mondta Garamhegyi Ábel szakállamtitkár Kecskeméten.

Garamhegyi Ábel, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei közgyűlésén tartott előadásában kiemelte: a magyar vállalkozók számára kiemelt jelentőségű lesz, hogy a háttéripar 10 ezer új munkahelyéből mennyit tudnak beszállításaik révén megszerezni. Hangsúlyozta: nagyobb lesz a versenyfutás, mint amekkora a beruházás helyszínének az elnyeréséért folyt.

Az államtitkár szerint a beszállítás szempontjából szóba jöhető terület döntő többsége Magyarországra esik, de a cégeknek nagyon komoly minőségi igényeknek kell megfelelni. A szakállamtitkár egészen bizonyos abban, hogy technikailag meg tudnak felelni a magyar vállalkozások az elvárásoknak, "de az a kérdés, hogy a vállalkozói kultúránk meg fog-e felelni".

Garamhegyi Ábel kiemelte: a magyar gazdaság számára 2009 nehéz év lesz, mert a "gazdasági teljesítménynek" közel 80 százaléka a külpiacon talál gazdára. A külkereskedelmi forgalom 35 százalékos visszaesése Európában érzékeny veszteség, annak ellenére, hogy a magyar ennél szerényebb mértékben csökkent.

A szakállamtitkár beszélt arról az építőipari csomagról, amely az Európai Unió finanszírozása által új megrendeléseket jelent a magyar építőipari vállalkozóknak. Az 1800 milliárd forintnyi keretösszeg, több mint 600 beruházást jelent, nem pedig egy darab állami megrendelést - fűzte hozzá. Beszámolt arról, hogy a projektek mindegyikét nyílt eljárás keretében hirdetik meg.

A csomag fele megrendelés formájában még ebben az évben megérkezik a piacra, és 30 százaléka eljuthat a kifizetésig - ismertette a projektek megvalósításának lehetséges határidejét. Reményét fejezte ki, hogy a beruházások révén az építőiparban a munkahelyek döntő része megmarad.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek