A többség rábólintana a rövidebb gyesre
A gyesen lévők többsége azonnal elfogadná a kormány azon javaslatát, amely szerint három helyett két év alatt fizessék ki a segélyt, mivel ha sokáig maradnak otthon, azzal a munkaerőpiacra való visszatérésük esélye csökken, és nem szerzik meg az elengedhetetlen képzettséget és tapasztalatot. Az ellenzék szerint a szocialisták ismét csak az állampolgárok pénzére utaznak - írja a Világgazdaság.
A megkérdezettek csaknem kétharmadának tetszik az a javaslat, amely átalakítaná a gyes jelenlegi rendszerét - derül ki a Medián felméréséből. A most is gyesen lévőknek pedig több mint kétharmada azonnal rábólintana a kormány kezdeményezésére, amely lerövidítené a gyes és a gyed idejét. Ugyanakkor a válaszadók többsége úgy véli, ez a változtatás nem növelné a gyermekvállalási kedvet, illetve a kisgyerekes anyák munkába állását sem segítené. Pedig a szocialista kormány javaslatának éppen ez lenne a célja.
A miniszterelnök felesége többször közölte: a gyes és a gyed zsákutca, hiszen sem a gyereknek, sem pedig az anyának nem jó a három évig tartó bezártság. Dobrev Klára úgy véli, hogy míg a gyerekek ingerszegény környezetben nőnek fel, addig a nők három év kiesés után jóval nehezebben találnak maguknak munkát. Bár kijelentése vihart kavart, a kormány már elkezdett ötletelni a szociális rendszer átalakításán. Azzal érvelne a szakemberek, hogy a gyermekes anyák sokáig maradnak otthon, ezzel a munkaerőpiacra való visszatérésük esélye csökken, nem szerzik meg az elengedhetetlen képzettséget és tapasztalatot sem. Ráadásul a nyugat-európai országok többségéhez képest feltűnően hosszú az az időszak, ameddig Magyarországon támogatást kapnak a kisgyermekes szülők. Éppen ezért az az egyik felvetésük, hogy az eddig három évig járó gyermekgondozási segélyt két év alatt fizetnék ki. A terv szerint tehát nem a támogatások összegét csökkentenék, csupán pénzügytechnikai változás történne.
A Fidesz szerint viszont a kormány ezzel a lépésével éppen arra készül, hogy elvegye a gyest a családoktól. Selmeczi Gabriella, az ellenzéki párt politikusa szerint a kormány eddigi reformjai is mindig arról szóltak, hogy pénzt vegyenek ki az emberek zsebéből, és úgy véli, ez most sem lesz másképp.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?