A vállalkozások jövedelme is nőtt a Dél-Alföldön
A Dél-Alföldön működő vállalkozások bevétele növekedett 2,7 százalékkal az előző évhez képest, és a térségben élők egy főre jutó havi átlagos összevont jövedelme is emelkedett, ám a régió egyik megyéjében sem érte el a minimálbér kétszeresét tájékozatta a Nemzeti Adó és Vámhivatal regionális igazgatósága az MTI-t csütörtökön.
A régió - kettős könyvvitelt vezető, naptári adóévet választó - vállalkozásainak 2010-es összbevétele 3287,6 milliárd forint, ez 2,7 százalékkal magasabb az elmúlt évinél. A 3110,3 milliárd forintos nettó árbevétel növekedési dinamikája még ennél is nagyobb, 3,1 százalék. Exportból a nettó árbevétel 15,1 százaléka származott, 469,7 milliárd forint, így az exportértékesítés jóval dinamikusabban 2009-hez képest 9,3 százalékkal - növekedett.
A társas vállalkozások 2,5 százalékkal több költséget számoltak el 2010-ben, ennek közel 80 százaléka az anyagjellegű ráfordításokból adódott. A régió kettős könyvvitelt vezető társas vállalkozásai 2010-ben 35.312 darab bevallásban összesen 15,1 milliárd forint társasági adó fizetési kötelezettséget vallottak, amely 7,9 százalékkal kevesebb, mint 2009-ben.
A Dél-Alföldön az egy főre jutó havi átlagos összevont jövedelem az előző évhez képest megyei és régiós szinten is 1,2 százalékos - míg országosan csak 0,6 százalékos - emelkedést mutat, ugyanakkor egyik megyében sem éri el a minimálbér kétszeresét. Az országos átlaghoz viszonyítva - havi 159 ezer forint - Békés megyében havonta 35 ezer, Bács-Kiskun megyében 31 ezer, míg Csongrád megyében 19 ezer forinttal kevesebb összevont jövedelemből élnek a magánszemélyek.
A három megyében az átlagos adóteher 14,8 százalékról 13,2 százalékra csökkent. Mivel a számított adó mértéke 4,0 százalékkal magasabb a bázisévinél, az adóterhelés csökkenését a kedvezmények, ezen belül is az adójóváírás megnövekedett szintje eredményezte. A régióban az átlagos adóteher 3,0 százalékponttal elmarad az országos 16,2 százaléktól, az adóterhelés alacsonyabb szintje az országosnál szerényebb jövedelmi viszonyokat tükrözi.
A Dél-Alföldön feldolgozott 558.128 2010-es személyi jövedelemadó bevalláshoz, munkáltatói elszámoláshoz kapcsolódóan 222.910 érvényes rendelkező nyilatkozat érkezett, amely 39,9 százalékos részaránynak felel meg. A felajánlott összeg 8,3 százalékkal csökkent az előző évhez képest, összesen 770,5 millió volt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?