kapubanner for mobile

A vártnál is magasabb lehet a munkanélküliség Kínában

A hivatalos adat akár kétszeresét is kiteheti a valós munkanélküliség ma Kínában - állítja a csengtui egyetem tanulmánya.

A felmérést a csengtui délnyugati közgazdaságtudományi egyetem készítette mintegy nyolcezer kínai háztartás bevonásával. Arra a következtetésre jutottak, hogy a kínai városi munkanélküliségi ráta az első félév végén 8,05 százalék körül alakult, miközben az emberi erőforrások és társadalmi biztonság minisztériumának hivatalos adatai szerint júniusban 4,1 százalék volt ez az érték.

A csengtui egyetem arra is rámutatott, hogy az elmúlt évben jelentős mértékben megnőtt az állástalanok aránya a migráns munkások körében. Míg tavaly augusztusban a 160 millió migráns munkás 3,4 százalékának nem volt munkája, az idén júniusban ez az arány már 6 százalékot tett ki, ami csaknem 10 millió főt jelent. Ennek oka a nekik leggyakrabban munkát adó építkezési és exportszektor lassulása, illetve a megrendelések visszaesésének következtében a gyakori gyárbezárások.

Szintén kiemelkedően magas, 27,5 százalékos a munkanélküliségi arány az 51-60 év közötti városi férfiak körében. Többségük a hosszú távú munkanélküliséget nyögi, vagyis a nem hatékony állami vállalatok 1990-es években lezajlott bezárási hullámának áldozata, ám azóta is kap valamilyen állami támogatást, vagyis nem szerepel munkanélküliként a nyilvántartásokban.

A kínai hivatalos munkanélküliségi adatokat elemzők széles köre tartja pontatlannak, megbízhatatlannak vagy manipuláltnak. Az adatfelvételt illető legnagyobb probléma az, hogy a központi adatok a városokban regisztrált munkanélküliek számát tükrözik, a migráns munkások ugyanakkor a szigorú lakhelyregisztrációs rendszer miatt nem tudnak a városokban pénzügyi segítségért folyamodni, vagyis őket egyáltalán nem számolják bele a statisztikákba. Így lehet az, hogy a hivatalos kínai munkanélküliség az elmúlt 15 évben sorra 3,1-4,3 százalék körül alakult.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk