A világ legstresszesebb munkájáért nem jár fizetés
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHa aszerint kapnák az emberek a fizetésüket, hogy mely munka veszi őket legjobban igénybe, mi a legstresszesebb, akkor az anyaságnak az egyik legjobban fizető állásnak kellene lennie, írja az Index.
A tanulmányt az amerikai National Bureau of Economic Research jelentette meg. A szerzők - egy német, egy ausztrál és egy amerikai közgazdász kutató - azt próbálták kiszámolni, hogy mennyivel nő a szülőkön a pénzügyi és pszichológiai nyomás az után, hogy gyerekük születik, és hogy
mennyivel kellene, hogy nőjön a jövedelmük, hogy piaci alapon kompenzálja őket ezért.
A kutatás során 10 éven keresztül követtek szülőket, akiket rendszeresen megkérdeztek anyagi helyzetükről, mennyire érzik az időhiány szorításában magukat.
Azt találták, hogy az idővel és a pénzzel kapcsolatos stressz is megnő mindkét szülőnél az után, hogy gyerekük születik, viszont az anyáknál az időhiány miatti nyomás gyakorlatilag kilő, és egyre csak emelkedik legalább a gyerek negyedik szülinapjáig. 20-22 százalékkal magasabb, mint korábban.
A kutatók kiszámolták, hogy piaci alapon, a több stressz, több fizetés elve alapján a Ausztráliában nagyjából évi 66 ezer (amerikai) dollár, vagyis 18 millió forint, Németországban pedig 42 ezer euró, azaz majdnem 13 millió forint lenne szükséges a teljes kompenzációhoz.
Index

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?