Felmérés: a zenészek harmada felhagyhat szakmájával
Majdnem minden második zenész elesett zenei bevételinek 90 százalékától tavaly - derül ki egy felmérésből.
A zenészek harmada felhagyhat a szakmájával: minden negyedik fontolgatja, hogy ezentúl csak kedvtelésből zenéljen, további 7 százalék teljesen felhagyhat a zenéléssel - derül ki a ProArt Szövetség friss felméréséből. A szövetség ősz végén megjelenő zeneipari jelentésének részét képező felmérés, amelyet a Hétfa Kutatóintézet készített, a zenészek helyzetét vizsgálta a járvány idején. A felmérés eredményeit szerdán hozta nyilvánosságra a szakmai szervezet. Az MTI-hez is eljuttatott közlemény szerint a felmérésben dalszerzőket és előadókat kérdeztek arról, hogy jövedelmüket milyen mértékben sújtotta a járványhelyzet 2020-ban, és hogyan tudtak talpon maradni. A kérdőívre több mint hétszáz válasz érkezett, az összes válaszadó 80 százaléka legalább tíz éve aktív szereplője a zenei életnek. Kiderült a felmérésből, hogy minden második zenész (47 százalék) elesett zenei bevételei 90 százalékától 2020-ban - összehasonlítva egy átlagosnak mondható korábbi évvel. A kapott válaszok alapján a zenészek számára meghirdetett állami és egyéb támogatásokban a kitöltők fele (52 százalék) egyáltalán nem részesült. Akik mégis igénybe vettek támogatást, azoknál is csak éves bevételeik átlagosan 15 százalékát tette ki az összeg. Legnagyobb arányban (21 százalék) a kisvállalkozókat támogató intézkedések - a KATA felfüggesztése, a kedvezményes hitel - révén tudtak enyhíteni anyagi nehézségeiken.
A jelentés megállapítja: a zenészek túlélését nagyban segítette, hogy a válaszadók 49 százaléka már a járvány előtt is több lábon állt, és volt valamilyen zeneiparon kívüli munkája. A nehéz időszakban a muzsikusok 68 százaléka írt új dalt, dalszöveget vagy fejezte be félkész szerzeményét. Majdnem ugyanennyien (61 százalék) készítettek új hangfelvételeket, és a kitöltők egyharmada csinált videóklipet. A járványidőszak új jelensége volt az online koncertezés: a válaszadó zenészek 23 százaléka tartott és közvetített koncertet az interneten. A válaszadók több mint fele most úgy gondolja, hogy a járvány után egyáltalán nem tart koncertet ilyen formában az alacsonyabb bevétel miatt. Emellett a zenészek jelentős többsége gondolja úgy, hogy a személyes fellépésekhez viszonyítva sem a közönségnek, sem nekik nem nyújtott hasonló élményt ez a formátum. A válaszadók 59 százaléka számít kevesebb bevételre 2021-ben, mint korábban, közülük minden ötödik szerint az átlagosnál "sokkal rosszabb lesz" a 2021-es év az anyagiak terén.
A ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért alapítói a magyarországi közös jogkezelő egyesületek: az Artisjus, az EJI, a Filmjus, a Hungart és a MAHASZ. A zenészfelmérés eredménye letölthető a www.zeneipar.info oldalról.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- A jövő zenéje - Komoly bevételkiesést okozhat a zenei alkotóknak a mesterséges intelligencia 1 éve
- Ilyen hatással van a munkavégzésre a hosszú Covid 2 éve
- Ezekben a szakmákban próbálták ki magukat a Quimby tagjai 2 éve
- Vannak tanárok, akik csak most kapták meg a járvány miatt járó táppénz-kiegészítést 2 éve
- 1,5 milliárd forint jogdíjat fizetett tavaly az EJI az előadóknak 2 éve
- Muzsikáló Magyarország: cigányzenészek foglalkoztatását segíti a kormány 2 éve
- Alkotói ösztöndíjpályázatokat hirdetett a Petőfi Kulturális Ügynökség 2 éve
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 2 éve
- Rekordösszegű jogdíjat kaptak a magyar zenészek 3 éve
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 3 éve
- Az elmúlt 15 év legnagyobb növekedését tapasztalták a családi cégek tavaly 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?