A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek
Egy ezer főt foglalkoztató magyar vállalkozás éves szinten átlagosan 370 millió forintot meghaladó kárt szenvedhet el a COVID-19 következményei miatt.

A pénzügyi és a kommunikációs szektorban ez az összeg az 580 millió forintot is elérheti – derül ki egy nemrég készült magyar tanulmányból. (1.) Az egészséggazdasági elemzés szerint azonban ez a veszteség elkerülhető, de legalábbis jelentősen enyhíthető lehet, ha a cégek költséghatékony intézkedésekkel bővítik a járványügyi ajánlások szerinti foglalkozás-egészségügyi tevékenységüket. (1.)
A COVID-19 világjárvány az élet minden területére, így a gazdaságra is hatással volt. A pandémia ugyan véget ért, de a koronavírus-járvány 2023 novemberéig világszerte összesen csaknem 772 millió igazolt megbetegedést és mintegy 7 millió halálesetet okozott. (2.) Az olyan fertőző betegségek, mint a COVID-19 a gazdasági növekedés lassulását és a termelékenység csökkenését eredményezik. (3.)
A medicalonline.hu egészségügyi portálon publikált egészséggazdasági elemzés szerzői – a Med-Econ Humán Szolgáltató Kft. egészséggazdasági elemzői: Dózsa Csaba László, Tóth Melanie Éva, Cseh Borbála – a költségek pontosabb becslésére gazdasági, epidemiológiai, egészségügyi igénybevételi és költségadatok alapján kidolgoztak egy hatásszámítási modellt. Ennek segítségével főleg a nagyobb munkáltatók, és különösen a kritikus infrastruktúrát működtető gazdasági ágazatokba tartozó cégek vezetői könnyen el tudják végezni a kalkulációt arról, hogy számukra milyen költséget jelenthet a COVID-19-ben megbetegedett munkavállalók számának növekedése. (1.)
A céges oldalon felmerülő költségek nagyobb része a betegszabadság igénybevételéből, kisebb mértékben a munkáltatók által betegszabadság idejére fizetendő munkabérből (a távolléti díj 70%-a) ered. Nagyobb súllyal került be a számításba az úgynevezett termelékenységi veszteség, amelyet alapszinten a dolgozók havi bruttó bérköltségéből számolnak. Ezt a termelékenységi index-szel felfelé tovább lehet súlyozni, ami a vizsgált ágazatokban (humánszolgáltatási, kereskedelmi, ipari, banki, pénzügyi) 1,5-3,0-as szorzó között alakul. (A termelékenységi index azt fejezi ki, hogy az adott nemzetgazdasági ágazatban dolgozó a bruttó bérének átlagban hányszorosát termeli meg egy adott év alatt.) (1.)
A társadalmi költségek esetében a táppénz teljes összegét, a kisebb számban előforduló tartós egészségkárosodás (rokkantság) társadalombiztosítási összegét, alacsony százalékban pedig az előforduló halálozás életévveszteségének társadalmi költségét vették figyelembe. Ezek az összeadódó nettó vállalati költségek a tanulmány készítőinek számításai szerint az 1000 főt foglalkoztató vállalkozások esetében egy év után követéssel elérhetik a 370,5 millió forintot, a társadalmi költségek pedig megközelíthetik az 540 millió forintot. (1.)
A nettó vállalati költségeket a tanulmány szerzői három verzióban is kiszámolták, hasonlóan 1000 fős szervezetre vonatkozóan. A humán ágazatok és közigazgatás esetében ez az összeg 137 millió forintnak adódott, a pénzügyi és kommunikációs szektorban azonban elérhette az 580 millió forintot. (1.)
Ugyanezek a cégek mindazonáltal jelentősen enyhíthetik veszteségeiket, és nem utolsósorban még nagyobb összegű társadalmi hasznot remélhetnek, ha a súlyos lefolyású betegség kockázatának fennállása esetében, annak lehetséges megelőzésére időben megteszik a megfelelő intézkedéseket – mutatnak rá a szerzők. Az egy főre jutó potenciális megtakarítás minimum 250 ezer forint, de a 7-8 millió forintot is elérheti, a betegség súlyosságától függően. Az elkerülhető halálozást és az így el nem veszített GDP-t is figyelembe véve egy legalább 1000 munkavállalót foglalkoztató vállalatnál összességében megközelítheti a 1,5 milliárd forintot a súlyos lefolyású COVID-19 eseteknek és következményeiknek megelőzésével elérhető társadalmi haszon. (1.)
A hatásszámításokból egyértelműen látható az is, hogy egy közepesen nagy vállalkozás nagyjából 50 millió forintos befektetéssel körülbelül 220 millió forint összegű potenciálisan felmerülő kárt előzhet meg egy-egy járványos időszakban. A társadalmi haszon még nagyobb, megközelítheti a 430 millió forintot. A kiindulási modellhez használt, nemzetgazdasági átlagot tükröző vállalatoknál az egy súlyos megbetegedésre jutó elkerült veszteség 1,6 millió forintot, az elnyerhető társadalmi haszon pedig 2,6 millió forintot tett ki. Ha a kórházi kezelést több hónapig elhúzódó rokkantsági időszak követi járadékfizetéssel, akkor mind az elkerülhető vállalati költség, mind az elnyerhető társadalmi haszon ennek többszöröse lehet, kalkulációik szerint 12,7, illetve 25,3 millió forint. (1.)
Az egészséggazdasági elemzés szerint tehát a COVID-19-ből fakadó céges veszteség elkerülhető, de legalábbis jelentősen enyhíthető lehet, ha a vállalatok költséghatékony intézkedésekkel bővítik a járványügyi ajánlások szerinti foglalkozás-egészségügyi tevékenységüket. (1.)
Hivatkozások:
1.Dózsa CsL, et al. A COVID-19 okozta mikrogazdasági hatások, és elkerülésük lehetőségei. elérhető: https://medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/a_covid_19_okozta_mikrogazdasagi_hatasok__es_elkerulesuk_lehetosegei; utolsó megtekintés dátuma: 2023.11.17.
2. WHO Coronavirus (COVID-19) Dashboard. elérhető: https://covid19.who.int/; utolsó megtekintés dátuma: 2023.11.17.
3. Csath M. A COVID-19, a fenntarthatóság, és a gazdasági-társadalmi fejlődés megjelenése a versenyképességben Magyarországon. Tanulmány. 2021. szeptember. elérhető: https://www.parlament.hu/documents/126660/39139635/Csath+Költségvetési+tanulmány+Pdf+2021.+09.08..pdf/d1e0d58d-bf42-3dee-d7fa-4dffa4147401?t=1632304265877; utolsó megtekintés dátuma: 2023.11.17.
Lezárás dátuma: 2023.11.17.
PP-UNP-HUN-0390
Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.
1123 Budapest, Alkotás u. 53. MOM Park, “A” épület
Tel.: 06-1-488-3700, www. pfizer.hu
A cikket a Pfizer Kft. szponzorálta.
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A 2025-től elérhető formabontó munkavállalói juttatást vezet be a Yettel telekommunikációs vállalat és az infrastruktúra szolgáltató CETIN is a... Teljes cikk
A Parkinson-kór, a disztónia (kóros izom-összehúzódások által kiváltott akaratlan mozgás) és a különböző eredetű remegések kezelésében... Teljes cikk
Sok múlik azon, milyen reggeleket teremtünk magunknak. Egy átgondolt, tudatos reggeli rutin segíthet benne, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és... Teljes cikk
- Csaló HR-es: fiktív munkavállalók, fizetésként elcsalt százmilliók 6 hónapja
- Ilyen hatással van a munkavégzésre a hosszú Covid 6 hónapja
- Egészséges munkahelyek: A prevenció és egészségügyi szűrések szerepe a vállalati kultúrában 7 hónapja
- Nem törlik el, csak az irodai dolgozók részére nem kell biztosítani az üzemorvosi vizsgálatot 7 hónapja
- A munkáltatókra terhelnék az új szűrővizsgálatok kötelezőségét 8 hónapja
- Vállalhatok állást más cégnél a felmondási idő alatt? 9 hónapja
- Vannak tanárok, akik csak most kapták meg a járvány miatt járó táppénz-kiegészítést 9 hónapja
- Nem állnak ma munkába az egészségügyi dolgozók 9 hónapja
- Jogos a végkielégítés megvonása egészségügyi okokból? 10 hónapja
- Szakdolgozók létszáma a magyar egészségügyben 11 hónapja
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 12 hónapja