kapubanner for mobile
Megjelent: 2 hete

Ezekben a szakmákban próbálták ki magukat a Quimby tagjai

Malterosfiú, eskető pap, borász, teknősmedence-takarító, piackutató – szinte nincs olyan szakma, amit nem próbáltak ki a Quimby tagjai.

A zeneipar ritkán kiszámítható, a Quimby tagjai viszont úgy tűnik, jó példái annak, hogy mindig akad olyan – akár extrém furcsa – munka, amibe szükség esetén fejest lehet ugrani. A zenekar még az idei utolsó, szeptember 27-i Budapest Parkos koncertje előtt is elvállalt néhány szokatlan feladatot, de az esemény apropóján azt is felidézték, hogyan egyensúlyoztak pályafutásuk során a leglehetetlenebb munkák és a nagyszínpad között.

Teknősmentő diákmunka

A Quimby frontembere, Kiss Tibor mindig igyekezett művészetközeli munkaköröknél maradni, már egészen fiatalon pénzt keresett például sokak által nem ismert szakmájával, a festészettel. A szakközépiskolás évek alatt például a képzőművészeti ösztöndíját azzal egészítette ki, hogy németalföldi mesterek műveit, például csatajeleneteket és csendéleteket másolt. De már ez előtt, diákként is rendszeresen elvállalt pár hetes munkákat, például étteremben is takarított, ahol az ő feladata volt a teknősök medencéjének tisztítása is. „Nagyjából 30 teknős volt a medencében, amik ilyenkor mindenfelé szétszaladtak, így a munka végén mindig meg kellett számolni, hogy mind megvannak-e” – emlékszik vissza.

Borászból piackutató és lapterjesztő

Mindig mozgásban van, és számos szakmát kipróbált már Gerdesits Ferenc, a zenekar dobosa is. Már diákként egy közértben dolgozott a Hunyadi téren: „Nagyon színvonalas feladataim voltak, többek között az árufeltöltés, a kiszakadt liszteszacskók megragasztása és a tolvajok figyelése. Utóbbiban nagyon jó voltam, ugyanis figyeltem őket, de nem kaptam el soha senkit” – emlékszik vissza a zenész. Ugyan a szakközépiskolában borásznak tanult, az érettségi után rögtön elkezdett más területeken dolgozni: „a második, már komolyabb dobfelszerelésemet a szüleim vásárolták meg. Sokba került, ezért kölcsönt vettek fel rá, én pedig amint leérettségiztem, elkezdtem dolgozni, hogy ezt visszatörlesszem.” Így került egy budapesti könyvesboltba, aztán a MÁV-hoz, majd az akkori Royal Szálló – jelenleg Corinthia Hotel – italraktárába.  Ez után évekig gyógyszertári kézbesítő volt, amivel párhuzamosan dobot is tanított. Később egy piackutató intézetnél töltött el három évet, majd egy városi lap terjesztését is elvállalta.

Eredetileg ötvös, néha cipész vagy sofőr

Mikuli Ferenc basszusgitáros a tanult szakmája szerint ötvös, pontosabban ezüstműves. Amikor a zenekar beindult, hátrahagyva eredeti szakmáját csak a zenélésnek élt. A Quimby első leállása idején 3 hónap alatt kitanulta a cipészkedést, majd újra beindult a zenekar. A covid alatt aztán ismét új dolgokat kellett kipróbálnia: dolgozott bádogosnál, falazott, segédkezett vízvezetékszerelő mellett, majd elkezdett sofőrként dolgozni. „Tudom, nem előkelő, de a kifinomult zenészlét mellett szeretek valamilyen fizikai munkát végezni. Én nem edzőterembe járok, inkább így szeretek mozogni.” Jelenleg irodaként használt épületek karbantartását menedzseli a zenélés mellett. Eredeti szakmája mindig vissza-visszaköszön az életében: gitárövcsatokat, nagyobb méretű gyűrűket és hasonló kézműves ékszereket készít.

Esketéstől a vakolatkaparásig

A zenekarban is mindenes – ütőhangszerek, rap, vokál – Varga Líviusnak mindig is két-három munkahelye volt és van egyszerre. A teljesség igénye nélkül íme néhány szakma, amiben dolgozott: volt már betonkeverő, böngésző, malterosfiú, villanyszerelő, csőszerelő, szigetelő, hangmérnöksegéd, csoportos szinkronszínész, asztalos, zsűrielnök, tetőfedő, narrátor, csapos, textilipari hüvelyválogató, tévéműsor-vezető, jógatanár, road, moderátor, sofőr, pincér, pszichológus, csomagszállító, borraktáros, utcazenész, reklámember, ajándékkosár-készítő, takarító, tetőszigetelő, templomkarbantartó, kútpucoló, ácssegéd, énektanár, csapatépítő, csempeárus, zöldséges, coach, vaskereskedő, életmódmentor, játékmester, PET Kalóz, filmszínész, molinómenedzser, hómunkás, titkár, kertész, mosogatófiú, italbolti eladó, showman, szerkesztő-rendező, beszélő fej, rádióműsor-vezető, író, költő, ruha- és könyvkereskedő, szobafestő-mázoló, vakolatkaparó, filozófus, címerező, vízhordó, tanácsadó és még eskető pap is.

Trombitás a szitaüzemben

A zenekar trombitása, Kárpáti József is mindig dolgozott a zenélés mellett: egy éven keresztül például nyomdában, egy szitaüzemben volt formakészítő. De a Quimby mellett tanított általános iskolában és művészeti iskolában festészetet is, egészen addig, amíg a zenekari élet ezt megengedte.

Balanyi Szilárd jó reggelt kíván

A zenekar billentyűsének mindene a zene, és ez az élettörténetében is jól látszik: szinte egész életében csak a zenélésnek élt, és nem csak a Quimbyben volt aktív, de más zenekaroknál – például a Heaven Street 7-nél vagy a Ludditáknál – is besegített. A pandémia idején viszont neki is új terület felé kellett nyitnia: a covid időszakában két évig egy győri rádióban dolgozott műsorvezetőként. „Többedmagammal vezettük a műsort, ami reggel 6-tól 10-ig tartott, ebben az időszakban hajnal 4-kor keltem, hogy beérjek a stúdióba” – idézi fel a billentyűs.

  • 2024.10.10Pannon Munkajogi Akadémia Programunkat az on-line térben tervezzük megvalósítani, ezzel is támogatva a hatékony idő kihasználását. Előadás-sorozatunk célja, hogy egy-egy munkajogi területet részletesebben is bemutassunk, lehetőséget teremtve a joggyakorlat alkalmazásának megismerésére. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.112024.10.11– 12.12 Díjmentes Vezetői Egynapos programok Díjmentes Vezetői Egynapos programsorozatunkat a nagy érdeklődésre való tekintettel folytatjuk. Képzéseinken szemléletet, azonnal alkalmazható tudást adunk, módszereket és gyakorlatok próbálhatnak ki a résztvevők, mindezt teljesen díjmentesen. A nyílt programokat olyan vezetőknek, munkavállalóknak ajánljuk, akik szeretnék bővíteni tudásukat és látásmódjukat. A képzések különlegessége, hogy bármelyik téma vállalati képzés formájában is megvalósítható, melyre támogatás igényelhető a GINOP PLUSZ-3.2.1-21 pályázati alapból. Pályázati forródrót: +36 20 338 3808info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.11.13Mérlegen a hibrid munkavégzés - Trendek és vállalati jó gyakorlatok a távmunka új korszakában Az esemény célja, hogy összehozza a különböző iparágak vezetőit, legjobb vállalati gyakorlatait, hogy megosszák gondolataikat és megvitassák a rugalmas foglalkoztatás jövőjét és annak vállalati kultúrákra gyakorolt hatásait, úgy mint a távmunka transzformációja, új innovációk és a mesterséges intelligencia hatásai, munkavállalói preferenciák, jogi megoldások, hatékonysági kérdések távolról, valamint vezetői kihívások és vállalati stratégiák a hibrid munka világában.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.11.21Pannon HR Konferencia Debrecen Lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bajnokok Ligája - teljesítőképességük határán vannak a futballisták?

Willi Orbán szerint a futballisták a sűrű versenynaptár miatt teljesítőképességük határán vannak. Az RB Leipzig magyar válogatott csapatkapitánya... Teljes cikk

Megkérdezték a fiatalokat, mi hiányzik leginkább az életükből

A nagymértékű online jelenlét ellenére a valódi közösségeket hiányolják leginkább a fiatalok - mondta Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és... Teljes cikk

Ezekben a szakmákban próbálták ki magukat a Quimby tagjai

Malterosfiú, eskető pap, borász, teknősmedence-takarító, piackutató – szinte nincs olyan szakma, amit nem próbáltak ki a Quimby tagjai. Teljes cikk