Adócsaló Obama pénzügyminiszter-jelöltje
Évekig nem fizetett adót Timothy Geithner, akit Barack Obama megválasztott amerikai elnök kormánya egyik legfontosabb posztjára, a pénzügyminisztérium élére szemelt ki.
Geithnerről - aki jelenleg a New York-i szövetségi tartalékbank elnöke, korábban, még a Clinton-kormány idején vezető pozíciókat töltött be a washingtoni pénzügyminisztériumban és a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) - a keddi szenátusi meghallgatáskor kiderült, hogy 2001 és 2004 között nem fizetett be 34 ezer dollár adót.
Geithner kongresszusi megerősítése sima ügynek látszott, így viszont nehézségek merülhetnek fel; Obamának, aki az új gazdasági ösztönző csomagról igyekszik a héten meggyőzni a törvényhozást, a kellemetlen üggyel is foglalkoznia kell.
Obama kedden ismét támogatásáról biztosította a bankvezetőt.
Leendő szóvivője, Robert Gibbs pedig kijelentette: Geithner "karrierjét országunknak szentelte, becsülettel, intelligens módon és kiválóan szolgált (...)". Mint mondta, erre a szolgálatra nem vetülhet árnyék, a hibákat azonnal kijavította, amint tudomást szerzett róluk.
Geithner néhány nappal azelőtt fizette ki az elmaradt adókat, hogy Obama novemberben bejelentette, őt választja miniszternek. Az adóhátralékra akkor derült fény, amikor Obama csapata átvilágította a jelöltet.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon