kapubanner for mobile

Pénzügyminiszter: megkezdődhet a magyar gazdaság talpra állása

A bruttó hazai termék növekedésének döntő részét a szolgáltatások adták - mondta el Varga Mihály.

A magyar gazdaság lendületes növekedéssel fordult rá az idei évre, azonban a koronavírus-járvány alapjaiban írta felül a gazdasági várakozásokat - jelentette ki Varga Mihály a KSH által péntek reggel közölt GDP-adatokat kommentálva. A pénzügyminiszter elmondta: az első negyedévben éves összevetésben 2,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ezzel a teljesítménnyel közel 5 százalékponttal haladta meg az uniós átlagot. A válság áprilisban tetőzhet a magyar gazdaságban, azonban Magyarország történetének legnagyobb méretű, a GDP egyötödét kitevő gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására az év második felében már élénkülés következhet, így a 2020-as 3 százalékos visszaesés után 2021-ben már 4,8 százalék lehet a növekedés.

A járvány kitörését megelőzően a magyar gazdaság az Európai Unió egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, amely egészséges szerkezetben, fegyelmezett költségvetési gazdálkodás és csökkenő államadósság mellett mutatott tartósan magas ütemű növekedést - hangsúlyozta Varga Mihály.
Mint mondta, a járvány elleni védekezés, az ellátási láncok szakadása és a kereslet visszaesése márciustól a legtöbb nemzetgazdasági ág termelésére kedvezőtlenül hatott. Az évet jól kezdő ipar termelése a gyárleállások következtében stagnálhatott, az építőipar kibocsátása szintén változatlan maradhatott, a turizmus, a szállítás, valamint a kultúra és szabadidős szolgáltatások teljesítménye azonban jelentősen visszaesett a járvány hatására.

A bruttó hazai termék növekedésének döntő részét a szolgáltatások adták, amelynek erősödésében a kiskereskedelmi forgalom átmeneti megugrása is szerepet játszott. Varga Mihály hangsúlyozta: az áprilisi mélypont után megkezdődhet a gazdaság talpra állása. Ezt a várakozást erősíti, hogy számos uniós tagállam több lépésben elkezdte feloldani korlátozó intézkedéseit, emellett a magyarországi nagyobb járműgyártók is újraindították termelésüket. Ezzel párhuzamosan a kormány a tervszerű és célzott gazdaságvédelmi lépésekkel a munkahelyek védelmét, a vállalkozások megmaradását és a családok megélhetését kívánja támogatni. A gazdaságvédelmi intézkedések növekedési hozzájárulása elérheti a 3,7 százalékpontot, így a magyar gazdaság elkerülheti a 2008-2009-es pénzügyi válság során megélt mély recessziót - fejtette ki a miniszter. Az uniós tagállamok GDP-je az első negyedévben átlagosan 2,7 százalékkal, míg az euróövezet gazdasága 3,3 százalékkal csökkent. Így a magyar gazdaság nemcsak megőrizte, hanem növelte is növekedési többletét, ezzel folytatódott Magyarország felzárkózása - állapította meg Varga Mihály.

MTI
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek