Adócsökkentés egészségmegőrző programmal
A népegészségügyi termékadót (neta) január 1. óta csökkenteni lehet az egészségmegőrző programok költségeivel legfeljebb az adó összegének 10 százalékáig - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban.
Ha az adóalanynak nincs saját programja, népegészségügyi szerv által szervezett egészségmegőrző programhoz is csatlakozhat, vagyis élhet az adócsökkentéssel akkor is, ha például havonta meghatározott pénzösszeget átutal a népegészségügyi szerv számlájára az általa szervezett program költségeihez való hozzájárulás címén. Ekkor az aktuális adómegállapítási időszakra fizetendő adót az ugyanazon időszakban átutalt/befizetett összeggel lehet csökkenteni (a fizetendő adó összegének 10 százalékáig).
Akár saját, akár népegészségügyi szerv által indított programról van azonban szó, az adócsökkentés kizárólag akkor vehető igénybe, ha az bármely magánszemély által ingyenesen hozzáférhető, elérhető, tehát nem alkalmazható például az adóalany saját munkavállalóinak szervezett rendezvényei esetében. Azon tevékenység, rendezvény, amely - akár csak jelképes összegű - nevezési/részvételi díj ellenében vehető igénybe, nem minősül egészségmegőrző programnak. A nem szabadtéren megrendezett programok esetében a létszámkorlátozás nem kizáró tényező, a rendezvénnyel kapcsolatos költségek levonhatók a netából. Ha azonban az adóalany például a kerékpározást népszerűsítő programja keretében a kerékpár márkáját népszerűsítő tevékenységet is folytat, az utóbbival kapcsolatban felmerült költségek nem vonhatók le.
Az adóhatóság arra is felhívja a figyelmet, hogy az adóellenőrzés alkalmával számlával, számviteli bizonylattal vagy más okirattal (például szerződéssel) kell igazolni az adócsökkentés során elszámolt költségek hitelességét. Olyan nyilvántartást érdemes vezetni, amelyből az adómegállapítási időszakban az egészségmegőrző programmal kapcsolatban felmerült költségek/ráfordítások egyértelműen beazonosíthatóak, összegszerűen meghatározhatóak és hitelesek.
Az adócsökkentést kizárólag abban az adómegállapítási időszakban lehet alkalmazni, amikor a költségek, ráfordítások felmerültek, vagyis csak arról az időszakról szóló adóbevallásban lehet érvényesíteni. Ha nem számolták el a kedvezményt, utólag, önellenőrzéssel lehet érvényesíteni.
A NAV egy konkrét példát is ismertet az adócsökkentésre. E szerint az adóalanynak az adó-megállapítási időszakban 7,6 millió forint neta-fizetési kötelezettsége keletkezett, azonban ugyanezen időszakban 13,2 millió forint költsége is felmerült egészségmegőrző programokkal kapcsolatban. Ha él az új kedvezménnyel, az egyébként fizetendő adó összegének maximum 10 százalékával, vagyis legfeljebb 760 ezer forinttal csökkentheti a fizetendő adó összegét, vagyis 7,6 millió forint helyett 6,84 millió forint netát kell fizetnie. Az adócsökkentés során el nem számolt 12,44 millió forintos költségrészt nem lehet figyelembe venni a következő adómegállapítási időszakokban fizetendő adó csökkentéséhez
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Inkább e-sportoló legyen a gyerek, mint tanár? A szülők szerint ez lehet a jövő egyik karrierútja 3 hónapja
- Családi télisport-biztosítás: erre figyelj, hogy valóban gondtalan legyen a síelés 3 hónapja
- A futás élménye és rejtett összetevői 4 hónapja
- Ha csak egyre van időd: mi a fontosabb, a jó alvás vagy a testmozgás? 4 hónapja
- Erre költik a legtöbbet a Z generációs dolgozók 8 hónapja
- Ígéret szép szó: miért nem kapunk valódi egyéni nyugdíjszámlát? 9 hónapja
- Idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre a munkaadók 9 hónapja
- Hogyan segíthetnek a pepitek és SARM-ok az edzésteljesítmény fokozásában? 10 hónapja
- Túl stresszesek a fiatal dolgozók, hogy sportoljanak 1 éve
- A foci egy olyan sportág, ami milliókat mozgat meg 1 éve
- Nyugdíj-előtakarékosság: ennnyi pénzt halmoztak fel a magyarok a Kincstárnál 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?