Adócsökkentéssel és differenciált adózással a több munkahelyért
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚjabb adócsökkentéseket jelentett be Victor Ponta román miniszterelnök, így január 1-től mérsékelik az osztalékadót, és kiterjesztik a kedvezményes áfát a lakosság és az ipari vállalatok által használt közüzemi vízre.
Ponta közölte, hogy a kormány módosítani fogja az adótörvényt, így az osztalékadó várhatóan már január 1-től 16 százalékról 5 százalékra csökken. A kormány korábban is tervezte ezt az intézkedést, de elhalasztotta a hatályba léptetését 2017-re. Most mégis 2016-tól alkalmazzák, mert Ponta szerint a költségvetés megengedi.
Egy másik intézkedés nyomán csökkenhetnek a rezsiköltségek, hiszen a lakosság és az ipari vállalatok által használt közüzemi vízre is kiterjesztik a 9 százalékos kedvezményes áfát a jelenlegi 24 százalék helyett.
A kormány emellett kiterjeszti azon vállalatok körét, amelyek mikrovállalkozásként folytathatják tevékenységüket. S megemelik a 65 ezer euróról 100 ezer euróra azt az árbevételre vonatkozó felső határt, amely keretében egy vállalat élvezheti ezt a státust.
A kormány differenciált adózást is bevezet január 1-től a mikrovállalkozásokra, amelyek forgalmuk 3 százaléka helyett az egy alkalmazottal rendelkezők 2 százalék adót, a két alkalmazottal rendelkezőknek pedig 1 százalék jövedelemadót kell fizetniük. A kormány ezzel az intézkedéssel is ösztönözni akarja új munkahelyek teremtését. Ponta szerint az elmúlt években 400 ezer új munkahely létesült.
A román parlament szeptember elején fogadta el az új adótörvényt, amely szerint januártól 20 százalékra csökken az általános forgalmi adó a jelenlegi 24 százalékról, majd 2017-től 19 százalékra, amennyi volt 2010-ben a megszorító intézkedések életbe léptetése előtt.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?