Adóreformnyi pénzt vadászik az APEH
Összesen csaknem 500 milliárd forintnyi közpénzzel tartozik az adóhatóságnak az a 2993 cég és magánszemély, amelyeknek/akiknek a listáját honlapján közölte az APEH. Az adóreform ügye azonban nem tőlük függ, mert a rég lejárt követelések behajtására az APEH is alig lát esélyt. A lista inkább az üzletfeleknek szól.
Közzétette honlapján az adóhivatal a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező cégek és magánszemélyek listáját. Az összesen 2993 nevet tartalmazó két felsorolásban szerepel például Tocsik Márta, akit az MSZP és az SZDSZ pártfinanszírozási botrányáért ítéltek el, és az Ezüsthajó Kft., amelynek az Orbán-kormány adott számos megbízást.
A listákból nem derül ki, hogy ki mekkora tartozást (meg nem fizetett adót, büntetést és késedelmi kamatot) halmozott fel, de lapunk az adóhivataltól megtudta, hogy a két lista szereplői összesen 498,5 milliárd forinttal tartoznak az államnak. Összehasonlításként: Gyurcsány Ferenc először 200, majd 100 milliárd forintos adókönnyítést tartott lehetségesnek (később semekkorát), közgazdászok szerint pedig legalább 500 milliárd forintnyi adóátrendezés lendítene érdemben a magyar gazdaság versenyképességén.
A köz régi adósainak most közölt listája nyomán túl sok bevételre nem számíthat az APEH. Mint azt lapunk megtudta, a listán szereplő 2191 cég jó része felszámolás alatt áll, így 287 milliárd forintnyi köztatozás behajtására már az adóhivatal sem lát esélyt. Az APEH elsősorban inkasszóval vagy vagyontárgyak értékesítésével jut pénzhez, a nyilvánosság ereje ilyen régi adósok esetén alig számít.
A lista elsősorban az üzletfeleknek szól, akik az adóhatóság tapasztalata szerint figyelik is azt: több cég jelentkezik és kéri, hogy töröljék a listáról, de tapasztalatok szerit a nagyjából 800 érintett vállalat közül mindössze 1-2 szerepel tévedésből a felsorolásban.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?