Akár a 20 százalékot is elérheti a spanyol munkanélküliségi ráta
Olaszországban meghaladhatja a 12 százalékot, Spanyolországban azonban 20 százalék fölé is kúszhat a munkanélküliségi ráta az IMF legfrissebb elemzése szerint.
Mind a spanyol, mind az olasz álláspiacot súlyosan érinti majd a koronavírus-járvány negatív hatása.
Az IMF elemzői Olaszországban 12,7 százalékos munkanélküliségi rátát jósolnak 2020-ra. Októberi becslésük szerint ugyanez az adat még csak 10,3 százalék volt.
Spanyolországban azonban akár 20,8 százalékra is felkúszhat a mutató, ami jóval magasabb, mint a tavaly októberben prognosztizált 13,2 százalék
- derült ki az World Economic Outlookban publikált jelentésből.
Spanyolországban az alkalmazottak nagyobb része határozott idejű munkaszerződéssel rendelkezik. A korábbi válság idején ezért is nőtt gyorsan a munkanélküliség az országban.
A szuverén adósságválság idején, 2011-ben előfordult, hogy a munkanélküliségi ráta elérte a 26 százalékot, míg az olaszoknál 13 százalék volt a legmagasabb munkanélküliségi mutató ebben az időszakban.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon